Ismét kiírták az Art of Freedom művészeti pályázatot

Ötödik alkalommal hirdette meg Art of Freedom elnevezésű művészeti pályázatot a Sziget Szervezőiroda.A pályázat célja a kezdetektől az, hogy támogassuk a magyar és külföldi tárgyalkotó művészek tevékenységét, illetve teret adjunk fesztiváljainkon az alkotások bemutatásának. A pályázatra 2018. február 15-ig lehet jelentkezni - közölte a Sziget sajtóirodája pénteken az MTI-vel. A felhívás szerint olyan feltűnő, elgondolkodtató, kiemelkedő, lenyűgöző, mulattató, megkerülhetetlen alkotás - szobor, installáció, dekorációs elem vagy funkcionális objekt - megtervezését várják a jelentkezőktől, amely pozitív üzenetével és vizuális erejével hirdeti "a szeretet forradalmát".

    
2018-ra olyan műalkotások koncepcióit várják, amelyekben visszaköszön az üzenet, amely szerint "a Love Revolution egy nagy, közös, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni: erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban". A művészektől annak ábrázolását is várják, hogy élhető Földet hagyjunk utódainkra, amelyben az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradnak, megszűnik az előítéletesség és a kirekesztés.
    

A pályázati támogatás teljes keretösszege 35 millió forint. A szervezők célja, hogy ebből az összegből minél több nyertes pályamunka díszítse a Szigetet. További részletek a https://szigetfestival.com/hu/artoffreedom-jelentkezes oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com