Ismét leégett a glasgow-i művészeti egyetem

Teljesen kiégett szombatra a Glasgow School of Art (GSA), a skóciai nagyváros világhírű, egyetemi szintű képzést nyújtó művészeti iskolája, amelyben négy évvel ezelőtt is tűzvész pusztított.A hajnalban kitört újabb tűzvész eloltásán még szombaton is 120 tűzoltó dolgozott, de a glasgow-i tűzoltóparancsnokság tájékoztatása szerint a központi  épületben még mindig voltak elszigetelt tűzfészkek.

    
Az 1845-ben alapított intézmény 1909-ben elkészült jelenlegi főépülete - amelyet Charles Rennie Mackintosh, a skóciai építőművészet kiemelkedő mérnökegyénisége tervezett - teljes terjedelmében, minden emeletén égett. A tűz olyan intenzív volt, hogy a kivonult tűzoltóautók fecskendői teljesen hatástalannak bizonyultak, ezért a tűzoltóság Glasgow folyója, a Clyde partjára telepített egy nagy teljesítményű szivattyút.
    

A tűz átterjedt a szomszédos épületekre, köztük az O2 ABC koncertcsarnokra is, amelynek tetőszerkezete beomlott. A Glasgow School of Art épületegyüttesében 2014 májusában is tűzvész pusztított, teljesen megsemmisítve az intézmény világhírű könyvtárát. A négy évvel ezelőtti tűz után, 2016-ban 35 millió fontos (csaknem 13 milliárd forintos) költségvetéssel újjáépítési munkálatok kezdődtek, és a helyrehozott épületet jövőre akarták felavatni. A tűzoltóság szombati tájékoztatása szerint azonban az újabb tűzvész, amely sokkal kiterjedtebb volt az előzőnél, az újjáépített épületrészeket is elpusztította.
    

A Glasgow School of Art az egyik legpatinásabb brit művészeti felsőoktatási intézmény. Egykori hallgatói közül került ki a legrangosabbnak tekintett - jóllehet sokszor heves vitákat kavaró - nagy-britanniai alkotóművészeti elismerés, a Turner-díj kitüntetettjeinek harmada. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök szombati Twitter-üztenetében közölte, hogy "megtört szívvel" értesült a glasgow-i művészeti egyetem épületében pusztító újabb tűzvészről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com