Ismét megrendezik a Lux-filmnapokat az Urániában

Idén is bemutatják a Lux-díjra jelölt három döntős filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban: Leyla Bouzid Felnyitom a szemem, Claude Barras Életem cukkiniként és Maren Ade Toni Erdmann című alkotását november 16. és 18. között láthatja Budapesten a közönség.A Lux-díj az Európai Parlament tizedik évfordulóját ünneplő filmművészeti díja. Az idén versenyben lévő filmek az identitását kereső fiatal generáció szemén keresztül mutatják be a legkülönfélébb élethelyzeteket, az arab tavasztól egy árvaházon át a kizsákmányoló vállalati szféráig és egy újjáéledő apa-lánya kapcsolatig - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

November 16-án vetítik Leyla Bouzid első nagyjátékfilmjét, a Felnyitom a szememet, amely egy fiatal lány életét követi 2010 nyarán, nem sokkal az arab tavasz kezdete előtt. Ben Ali kormányának már csaknem vége, amikor a 18 éves makacs Farah - akit szülei orvosnak szántak - a szülői tiltás ellenére beáll egy politikailag elkötelezett rockegyüttesbe.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A tuniszi éjszakai élet örömeinek felfedezése közben szemben találja magát az életét megfigyelő és behálózó rendszer veszélyeivel. A film a tavalyi velencei filmfesztiválon debütált, ahol az Europa Cinemas különdíját nyerte el. A tunéziai-francia-belga koprodukcióban készült alkotás Tunézia Oscar-nevezettje a legjobb idegen nyelvű film díjára.

November 17-én láthatja a közönség Claude Barras hagyományos stop-motion animációs technikával készített, egész estés, Életem cukkiniként című filmjét. A megható történet egy kilencéves kisfiú életét mutatja be, akinek édesanyja tragikus hirtelenséggel elhunyt. A fiú árvaházba kerül, hasonlóan nehéz sorsú gyermekek közé. Nehezen találja a helyét az idegen környezetben, de egy segítőkész rendőr és újdonsült barátai segítségével új életet kezd. A Cannes-ban debütált, majd a világ legfontosabb animációs seregszemléjén, Annecy-ban a fődíjat és közönségdíjat is elnyerő svájci-francia koprodukció Svájc Oscar-nevezettje a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Maren Ade harmadik játékfilmjét, a Toni Erdmannt november 18-án vetítik. A film tragikomikus története napjaink sokszor kizsákmányoló vállalati kultúrájának világába kalauzol el. A csak a karrierjének élő fiatal üzletasszony és a boldogtalan lánya életébe vidámságot csempészni igyekvő, bohókás apa újbóli közeledését mutatja be. Az alkotás az idei cannes-i filmfesztiválon nagy sikerrel szerepelt, de elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját is. Ez a film is versenybe száll a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért, Németország nevezettjeként.

Az idei versenyfilmek központi témájához kapcsolódva, november 16-án kerekasztal-beszélgetést is tartanak az Uránia Kávéházban Elszakadás - Szülő-gyerek történetek a kortárs európai filmben címmel.  A Lux-díj nyertes alkotását november 23-án hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.

A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni. A közönség a www.luxprize.eu honlapon szavazhat is. A szavazók közül a legszerencsésebb részt vehet a jövő évi Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. A Lux-díjat minden évben olyan fontos politikai vagy társadalmi problémára reflektáló filmnek ítélik oda, amely az európai kulturális sokszínűségről, az európaiak életéről és identitásáról, mindannyiunkat érintő kérdésekről szól. Az elismeréssel az Európai Parlament célja - az európai filmek népszerűsítése mellett -, hogy a döntős alkotásokat minden európai országba eljutassa és mindenki számára elérhetővé tegye 24 nyelven feliratozva.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com