Ismét megrendezik az Öt Templom Fesztivált Győrben

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Öt Templom Fesztivált Győrben május 5. és 9. között. Az esemény a vallási kultúra középpontba állításával hirdeti, hogy európai boldogulásunk és közös identitásunk alapja a zsidó-keresztény kultúra - közölte a rendezvény szervezője az MTI-vel.

Borsa Kata elmondta, hogy a koncertekre, szakrális színházi, helytörténeti és vallástörténeti előadásokra, valamint kiállításokra felekezeti hovatartozástól függetlenül várják az érdeklődőket. A programokkal a vallások gazdagságát, évezredes hagyományait és újabb kezdeményezéseit szeretnék megmutatni az újvárosi városrész öt templomában, a zsinagógában, az evangélikus öregtemplomban, a görög katolikus, a katolikus és a református templomokban, valamint a Menházban.

00

A programokat részletezve közölte: május 5-én a zsinagógában a rendezvény egyik visszatérő zenekara, Ferenczi György és a Rackajam lép fel Gryllus Vilmossal kiegészülve.

A koncerten Kányádi Sándor, Kiss Anna és Radnóti Miklós megzenésített verseit adják elő.

Másnap szintén a zsinagógában lép fel a lengyelországi Karolina Cicha és zenekara, akik Magyarországon először mutatják be Yiddisland című műsorukat Az irodalomtörténeti tanulmányait folytató, hazájában már fiatalon nagyon ismertté vált Karolina Cicha tizenhatodik századi archaikus jiddis szövegekből, versekből, a lengyel levéltárakból előkerült töredékekből állította össze saját zenei hitvallását, emlékezve a lengyel zsidóság történetére és máig élő hagyományaira. Ugyanazon a napon a református templomban Szabó Balázs Bandája lép fel, akik első templomi koncertjüket adják.

Szombaton szintén a református templomban ad koncertet az osztrák Alma nevű, fiatal zenészekből álló formáció, akik tavaly második helyezést értek el az Austrian World Music Awards versenyen. Vasárnap a katolikus templomban Herczku Ági és a Custos Consort együttes mutatkozik be. Hétfőn a görög katolikus templomban a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar lép fel, akik a bizánci ritusú keresztény világ vokális örökségének misztériumával ismertetik meg a közönséget. A zárónapon a ssinagógában a Ras Q formáció mutatja be Labirintus című lemezét.

A színházi program első előadása Maayan Iungman fiatal német bábművész NIYAR című előadása lesz a Menházban május 5-én. Ugyanazon a napon a görög katolikus templomban Horváth Márk Egyszemélyes passió című önvallomásával mutatkozik be. Másnap Csibi Gergely Már nem ott élek című műsorában a Menházban egy indián fiú mindennapjait, a kirekesztés, a vallások és kultúrák közötti átjárhatóság nehézségeit dolgozza fel.

Szombaton Hámori Gabriella adja elő Seres Tamás rendezésében a Gyarmati Fanni naplója alapján készült darabot szintén a Menházban. Ugyanott vasárnap a pécsi Márku Színház mutatja be Rejtő Jenő Grand Hotel című művét.
A fesztivál zárónapján az izraeli származású Ariel Doron erős társadalomkritikát megfogalmazó, kifejezetten felnőtteknek szóló Plastic Heroes című előadását mutatja be.

A zsinagógában május 5-én Aki mer, az nyer? címmel Rejtő Jenő születésének 111. évfordulója alkalmából emlékkiállítást nyitnak meg, ami a fesztivál ideje alatt tekinthető meg, a zárónapon pedig a katolikus templomban Zsebedics József plébános mutatja be Újváros története című könyvét.

A szervezők mindezek mellett magyar és angol nyelvű bemutatókat tartanak mind az öt templomban és a városrészben, valamint győri zeneiskolák növendékeinek is biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com