Ismét rózsaünnepet rendeznek Szőregen

Június 24-től, három napon át ismét rózsaünnepet tartanak Szőregen; a sok százezer virággal feldíszített Tisza-Maros-szögi településen kiállítások, koncertek, sportrendezvények fogadják a vendégeket, akik a rózsaföldekre is kilátogathatnak - mondta Berkesi Ottó szervező a pénteki sajtótájékoztatón.rosesA szegedi közgyűlés tanácsnoka felidézte, a Rózsaünnepet első ízben 1999-ben, a százhúsz éves szőregi rózsatermesztés hagyományait továbbéltető kertészek előtti tiszteletadásként szervezték meg. A helyi ünnepből a fesztivál az ország egyik legnépszerűbb virágünnepévé vált, amely messzi földről a Szegedhez tartozó településrészre vonzza a vendégeket.

Az idei kiállításokat, rendezvényeket a 18. születésnap jegyében szervezik meg. A művelődési ház nagytermében sok ezer szál rózsából készített virágkompozíciókat mutatnak be, a faluházban kiállítás nyílik a rózsatőtermesztés eszközeiből, de az érdeklődők ellátogathatnak az utolsó, mai napig működő, monarchiabeli vasúti váltóházhoz is, amely Szőregen található.

A Rózsaünnep pénteki megnyitója után induló Rózsafutamon negyven veteránautó hajt be Szeged központjába, ahol a járműveken utazó rózsahölgyek invitálják a helybelieket és a városba látogató vendégeket a fesztiválra. A vasárnapig tartó programokon virágvásár, koncertek, gyermekprogramok, táncbemutatók, labdarúgó-mérkőzések várják az érdeklődőket, a zárónapon félmaratont rendeznek, melyen az indulók a virágzó rózsaföldek között tehetik meg a verseny távját.

A leglátványosabb eseménynek a szombati felvonulás ígérkezik, melyen félszáz, rózsákkal feldíszített lovasfogat, hintó, homokfutó és más jármű, kisebb-nagyobb csoport vonul fel. A menetben résztvevők a hatkilométeres út során több tízezer szál rózsát osztanak szét a nézők között.

Az ünnep vendégei, egyénileg és szervezett buszokkal is kilátogathatnak a rózsaföldekre. Az ország legnagyobb, egybefüggő rózsatábláján, az Agrirose Kft. ültetvényén félmillió tő rózsában, 350 fajtában gyönyörködhetnek a látogatók szakavatott vezetés mellett.

A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a magyarországi termesztés 90 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum. Szőregen és környékén csaknem száz hektáron termesztenek rózsát, s ez a munka mintegy 250 családnak jelent megélhetést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com