Ismét Téli Etyeki Piknik január 18-án

Ismét megrendezik a Téli Etyeki Pikniket. A Fejér megyei településen a Gasztrosétányon január 18-án kora délelőttől várják az érdeklődőket, a gasztronómiai kínálat mellett zenei és gyerekprogramokkal is."Etyek a pezsgő hazája, Törley József óta ezt az immár 130 éves hagyományt próbáljuk őrizni.

Most azt látjuk, hogy a pezsgő ismét nagyion népszerű kezdett lenni Magyarországon" - mondta Rókusfalvy Pál borász, az Etyeki Piknik főszervezője, aki csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt.

    
Mint kifejtette, a hét éve indult rendezvény négyévszakossá vált. Hozzátette: a Téli Etyeki Piknikre a korai, 9 órás kezdés és a hideg ellenére sokan jönnek, az érdeklődők bepillanthatnak a disznóvágásba, megnézhetik a látvány malacsütést, megízlelhetik a forralt bort, a gasztronómiai ínyencségeket. A téli piknik alkalmával egyre több termelőt tudnak bemutatni.


Az etyeki pincészetek mellett ott lesznek a helyi borvidék többi településéről érkező borászok, de felvonulnak a legismertebb villányi, tokaji, szekszárdi pincészetek, valamint Erdélyből az aradi Ménes-Hegyalja képviselője. A Téli Etyeki Pikniken a gyerekeket matinéprogrammal, a családokat kézműves termékekkel és a Fonó Budai Zeneház zenei produkcióival is várják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com