Ismét versek hallhatóak a balatoni vasútállomásokon

Szombattól ismét versek szólnak a Balaton-menti vasútállomásokon. A Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület Vers a peronon című kezdeményezése keretében magyar költők műveit színművészek előadásában élvezhetik az utazók.A verselés idén is a nemzeti összetartozás napján kezdődik. Június 4-től szeptember 11-ig összesen 36 vers fog szólni a nyári hónapokban 27 Balaton-parti vagy -közeli vasútállomáson - közölte a MÁV Zrt.

pénteken az MTI-vel. Reményik Sándor nemzeti összetartozás napjához illő versét Dukay Nagy Ádám, Hartay Csaba, Romhányi József, Nemes Nagy Ágnes, Vajda János, Áprily Lajos, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, József Attila, Radnóti Miklós, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád, Szálinger Balázs, Géczi János, Kemény István, Kemény Zsófi, Háy János, Hervay Gizella, Kántor Péter, Áfra János, Sohonyai Attila, Szabó Magda, Juhász Gyula, Szabó T. Anna, Földes Lívia és Vörösmarty Mihály költeménye követi a három hónap alatt.
    

A verseket Csuja Imre, Für Anikó, Gáspár Sándor, Halas Adelaida, Háy János, Holecskó Orsolya, Kálloy Molnár Péter, Korhecz Imola, Likó Marcell, Mihály Péter, Nagy Péter, Őze Áron, Szabó T. Anna, Szarvas József, Szálinger Balázs és Tóth Ildikó mondják el. A narrációt Kiss Ernő színművész adja, a hangmérnök Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnöke, a zenei szignált zongorán a 9 éves Czompó Botond adja elő.
    

Június 4-től szeptember 4-ig a keszthelyi, a vonyarcvashegyi, a badacsonytomaji, a révfülöpi, a zánka-köveskáli, a balatonakali-dörgicsei, a balatonfüredi, az alsóörsi, a balatonalmádi, balatonfűzfői, a balatonkenesei, a veszprémi, a zalaegerszegi, a sümegi, a tapolcai és a zirci állomáson hallhatóak versek. Június közepétől szeptember 11-ig a balatonboglári, a balatonszemesi, a balatonszárszói, a balatonföldvári, a zamárdi, a balatonfenyvesi, a balatonmáriafürdői, a balatonlellei, a balatonaligai, a fonyódi és a siófoki állomáson lehet élvezni a költeményeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com