István, az országépítő drámát koprodukcióban dolgozza fel a Békéscsabai Jókai Színház és a Gyulai Várszínház

Kós Károly regényét Zalán Tibor drámaíró, dramaturg feldolgozásában állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház és a Gyulai Várszínház. Az István, az országépítő színmű bemutatója a gyulai vár színpadán lesz július 23-án, a békéscsabai kőszínházban januártól játsszák.Seregi Zoltán, a békéscsabai teátrum igazgatója a szerdai olvasópróbán elmondta, régóta tervezik a Gyulai Várszínházzal a közös produkciót. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója hozzátette, a fürdővárosi teátrumban mindig is fontosak voltak a történelmi tematikájú darabok, ahogyan a kortárs szerzők műveinek ősbemutatói is.

Ez az előadás ötvözi mindezt, ugyan 25 éve Székelyudvarhelyen bemutatták már, a mostani magyarországi bemutatónak tekinthető - fogalmazott.

Zalán Tibor dramaturg kifejtette: Szent István érdekelte, a hús-vér ember, aki küzd önmagával és a családjával, akinek dilemmái vannak, akinek feleségül kell vennie valakit, miközben másba szerelmes.

Felidézte, hogy huszonöt évvel ezelőtt egy nap alatt írta meg a regény alapján a drámát, akkor kitalált egy keretjátékot, miszerint egy festőtől egy újgazdag ember megrendel egy történelmi képsorozatot.

"Bár a világ nem változott alapvetően, a gazdag emberek ízlése ma sem jó és ma sem támogatják a kultúrát, a technikai eszközök, amelyekkel negyed évszázada érzékeltettem az akkor még furcsának számító újgazdagságot, mint például a CD-lejátszó, mára idejétmúlttá váltak, ezt kellett átírni" - fejtette ki az MTI-nek Zalán Tibor.

A darabot rendező Pataki András szerint "hajlamosak vagyunk Istvánt szoborszerűen ábrázolni", pedig a fő kérdés az, hogy milyen a viszonyunk "az István által ránk hagyományozott kultúrához", hogy használjuk azt ki, nem fordulunk-e időnként abszurditásba. A másik fontos kérdés szerinte a festő és a megrendelő viszonya, a keretjátéknak is kell ívet adni, az ő magatartásukban is változásnak kell beállnia a darab végére - fejtette ki.

A színműben a festő megfesti a kért képsorozatot, a történelmi jelenetek egy-egy megfestett, vagy munka alatt lévő kép megelevenedéséből, "tablószerűen" jönnek létre - magyarázta.

Pataki András elmondta, nem pillanathoz kötött kritikai üzeneteket, napi szintű gegeket szeretne megfogalmazni, hanem a kortól független gyarlóság, szervilitás, emberi hiányosságok kritikáját szeretné bemutatni.

A díszletről szólva elmondta, egy "tervrajzszerű" fémvázas szerkezetben gondolkodik, amely "mintha egy tussal rajzolt épületváz lenne", mindent átláthatóvá tesz. Emellé sok fényjátékot szeretne alkalmazni.

Vesztergombi Anikó jelmeztervező kifejtette, a keretjáték szereplői mai ruhát viselnek, a történelmi játékrészben a keleti szereplők díszesebb, ikonszerű bársonyruhákat kapnak, a magyarok öltözete viszont időben kicsit korábbra, a pogány időkbe nyúlik vissza.

A darabhoz Varga Gábor zongoraművész szerzett zenét, amely - a rendező szavai szerint - a múltba való nyitást és az onnan való visszatérést segítő improvizatív mai zene lesz.

A főbb szerepeket Tege Antal, Horányi László, Czitor Attila, Papp Barbara, Kiss Viktória, Bartus Gyula, Tarsoly Krisztina, Oláh Tánia és Szász Borisz játssza.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com