ITM: ingyenjegyet kapnak az EFOTT-ra a védekezésben résztvevő hallgatók

Ingyenes belépőt igényelhet az EFOTT-fesztivál nulladik napjára a koronavírus elleni védekezésben szerepet vállaló mintegy kilencezer egyetemi hallgató - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.A közleményben azt írták, hogy a járvány elleni védekezésben jelentős szerepet vállaltak az egyetemi hallgatók; 2020 őszétől több ezren teljesítettek szolgálatot a koronavírussal szembeni küzdelemben. A kormányhivatalok kirendelése alapján szűrési programokban dolgoztak, betegellátási feladatokat támogattak, önkéntes tevékenységükkel pedig az Országos Mentőszolgálat munkáját segítették. Tavaly október óta a mentőknél több mint 62 ezer műszakot teljesítettek a hallgatók, kórházakban, klinikákon több mint 8700 fő vett részt az egészségügyi ellátásban - ismertette a tárca.
    

"A koronavírus-járvány alatt kiderült, hogy ki az, aki képes másoknak is adni és nem csak magára figyel, hanem a környezetének is önzetlenül segít. Sokan vették ki a részüket ebből a szolgálatból: gyerekek, fiatalok, idősek egyaránt. Külön köszönet illeti azokat az egyetemistákat is, akik jelentős részt vállaltak mások terheinek enyhítésében" - idézte a kommüniké Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert.
    

A közlemény idézte Schanda Tamást, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkárát is, aki szerint "nagyban hozzájárult a sikeres védekezéshez, hogy a hazai orvosi egyetemek már az első pillanattól teljes erőbedobással segítették az intézkedések végrehajtását". Az államtitkár hozzátette: a tapasztalatok és visszajelzések alapján a felsőoktatási intézmények, a kormányhivatalok és az egészségügyi szolgáltatók kiválóan működtek együtt.
    

A harmadik hullám letörése után a kormány, az ITM kezdeményezése alapján, szeretné megköszönni az egyetemisták példaértékű hozzáállását, áldozatos munkáját - fogalmazott. A koronavírus elleni védekezésben jelentős szerepet vállaló hallgatók számára 9000 ingyenjegyet biztosítanak az idei EFOTT nulladik napjára. A Velencei-tavi fesztiválra, augusztus 10-ére szóló belépőkhöz a rendezvény honlapján (www.efott.hu) juthatnak hozzá a fiatalok. Az ehhez szükséges kódot hamarosan e-mailben kapják meg az érintettek - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com