J. Kovács Judit drámapedagógus és Zágoni Balázs író kapta az idei Janikovszky-díjat

J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő mondókás könyvcsalád megálmodója és Zágoni Balázs író, egyetemi oktató vehetette át az idei Janikovszky-díjat Janikovszky Jánostól, a Móra Kiadó tulajdonosától, a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány kuratóriumi elnökétől.A Móra Könyvkiadó Zrt. közleménye szerint a 6SZÍN Teátrumban megtartott hétfői díjátadón J. Kovács Judit munkásságát Sándor Ildikó néprajzkutató, mesemondó méltatta; Zágoni Balázs alkotói tevékenységének laudációját a kiadó főszerkesztőjétől, Pacskovszky Zsolttól hallhatta a közönség.
   

Az összegzés felidézi, hogy a Janikovszky Éva-díjat az íróról elnevezett irodalmi alapítvány hozta létre 2007-ben azzal a szándékkal, hogy olyan irodalmi és művészeti alkotások alkotóit díjazza, akik a felnőtt és a felnövekvő nemzedék együttélésének helyzeteit, történéseit életszerűen, hitelesen és humánusan mutatják be.
   

Sándor Ildikó kiemelte, a Kerekítő-univerzumot együtt alkotják a mondókázó, tornázó, táncos foglalkozások, a tanfolyamok, a foglalkozásvezetők, a mintaintézmények, valamint a Kerekítő-könyveket kézbe vevő, lapozgató családok.

Hozzátette, hogy ezek a könyvek a legfogékonyabb időszakban, közös családi élményként lesznek a gyermek életének részei, hogy aztán végigkísérje őket az olvasás, a szépirodalom szeretete.
    

"Aki olvassa a szövegeit, az előtt úgy peregnek majd az érzékletes képek, jelenetek, mintha a betűk filmmé változnának. S persze nem hiányzik majd a szerzőjükből a finom humor sem. S még kevésbé az érzékenység, a gyengék, a kiszolgáltatottak, a koldusok, az elesettek iránti megértés és szeretet" - méltatta Zágoni Balázst Pacskovszky Zsolt egy Janikovszky Éva nevében írt fiktív lektori jelentés formájában, kiemelvén a hit fontosságát is az író munkásságában.
     

A tájékoztatás szerint az elismerés kisplasztikája Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása. 2023-ban hatodik alkalommal adták át a díjat, mellyel korábban többek között Marék Veronika írót, illusztrátort; Alföldi Róbert színészt, rendezőt; valamint Lackfi János költőt ismerték el. J. Kovács Judit angol nyelv és irodalomból diplomázott az ELTE Bölcsészkarán, majd az akkor induló drámapedagógiai képzésen drámajáték-vezetői képesítést szerzett. 2006-ban Mazsola Játszó címmel bábos-énekes tornát indított több helyszínen 1-4 éves korú gyermekeknek.
    

Elsőként bábozott az országban az óvodás kor alatti korosztálynak, rövid, életszagú szösszenetekből építkezve. 2010-től saját mesefigurájával, Kerekítő Manóval folytatódott a játék. Rendszeresen tart szakmai Kerekítő módszertani tanfolyamot és kihelyezett óvodai műhelymunkát határon innen és túl - olvasható az összegzésben.
    

Zágoni Balázs író, egyetemi oktató Kolozsváron él. A Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán szerzett oklevelet. Alapítója és 2005-től 2009-ig főszerkesztője a Filmtett mozgóképes havilapnak. 2009-től 2017-ig a Koinónia Könyvkiadó vezetője, 2019-től pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Film és Média Intézetének főállású oktatója: forgatókönyvírást, kreatív írást és filmtörténetet tanít. 2002 decembere óta közöl meséket erdélyi és magyarországi folyóiratokban, antológiákban.
    

Neve a Barni-könyvek révén vált ismertté Erdélyben és Magyarországon. Kitalálója, sorozatszerkesztője és egyik szerzője a Jánosi Andrea rajzaival megjelenő Kincses Képeskönyv című várostörténeti sorozatnak. Több mint tizenöt gyermek- és ifjúsági könyve jelent meg, ezek közül a Fekete Fény sorozat első kötete, A Gömb három díjat is nyert, köztük 2019-ben az Év Gyerekkönyve lett, ifjúsági regény kategóriában - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com