Jelentés a frontról címmel rendezik meg a jövő évi Velencei Biennálét

Jelentés a frontról (Reporting From The Front) címmel rendezik meg a 15. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2016. május 28. és november 27. között a velencei Giardini Parkban, az Arsenale csarnokaiban és a város számos egyéb pontján.

"Számos csatát kell megnyernünk és sok frontot kitágítanunk ahhoz, hogy javíthassunk az épített környezet és ennek eredményeképpen az emberi élet minőségén.

Bolygónkon egyre több ember keres megfelelő lakóhelyet, miközben ezt a célt egyre nehezebb elérni" - idézi a biennálé által az MTI-hez eljuttatott közlemény a 2016-os rendezvénysorozat főkurátorát.

0000

A Jelentés a frontról címet kiválasztó Alejandro Aravena emlékeztetett: minden törekvés, amely szeretne felülemelkedni a gazdasági érdekeken, a valóság diktálta tehetetlenség ellenállásába ütközik, míg a fontos kérdésekre egyre nehezebb válaszolni egy egyre komplexebb világban.

A chilei építész szerint azonban - szemben a fegyveres háborúkkal, melyekben sosincs igazi győztes - az épített környezet frontja friss levegőt kínál, mert az építészet kezdeményező módon tekint a világra.

Ez a biennálé azt szeretné bemutatni a közönségnek, mit jelent nehéz körülmények között, a határon dolgozni és hogy mi szükséges ahhoz, hogy építészek az első vonalban legyenek és új területeket fedezhessenek fel - ígéri Alejandro Aravena.

Paolo Baratta, a Velencei Biennálé elnöke szerint a kortárs építészet és társadalom jó ideje külön utakon járnak: az építészet látványos teljesítményekre törekszik és egyedi épületekben ünnepli saját sikereit, míg a társadalom kezd lemondani arról, hogy kérdéseket intézzen az építészekhez.

A bénító konformizmus ellenére azonban az Építészeti Biennálé egyik fő céljának tekinti, hogy feltegye ezeket a kérdéseket - fűzte hozzá Paolo Baratta.

A biennálé vezetősége által meghirdetett hétfői találkozón a 2016-os kiállításon részt venni szándékozó 48 nemzet képviselői vettek részt a velencei Ca' Giustinian palotában - közölte a biennálé.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com