Jelöléseket vár az Emmi több művészeti díjra

Jelöléseket vár az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) számos művészeti díjra, amelyeket 2015. március 15-én adnak majd át.

Emberi_Eroforrasok_Minisztériuma_Emmi_logoA Balázs Béla-díj, Balogh Rudolf-díj, Blattner Géza-díj, Erkel Ferenc-díj, Ferenczy Noémi-díj, Harangozó Gyula-díj, Hortobágyi Károly-díj, Jászai Mari-díj, József Attila-díj, Liszt Ferenc-díj, Munkácsy Mihály-díj, Nádasdy Kálmán-díj, Németh Lajos-díj, Szabolcsi Bence-díj, illetve Táncsics Mihály-díj leendő kitüntetettjeire szakmai szervezet vagy korábbi díjazott, de civil vagy érdekvédelmi szervezet, illetve magánszemély is tehet javaslatot december 15-éig - közölte pénteken az MTI-vel az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága.

A felterjesztésnek tartalmaznia kell a jelölt életútjának és tevékenységének rövid ismertetését tartalmazó indokolást. A rendelet és a kitöltendő adatlapok a kormányzati portálon (http://www.kormany.hu/download/6/d1/30000/kit%C3%BCntet%C3%A9s.zip#!DocumentBrowse) érhetők el.

A kezdeményezéseket az elismeres@emmi.gov.hu email címre, illetve az Emmi Protokoll Osztályára, a 1054 Budapest, Akadémia utca 3. címre várják.

A határidőn túl beérkező javaslatokat a tárca a következő, a 2016-os díjadományozásoknál tudja figyelembe venni.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com