John Newman is fellép idén nyáron Velence-Sukorón

John Newman brit énekes sztár is fellép az idei EFOTT-on. Az egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját idén július 10-től 16-ig Velence-Sukoró térségében rendezik meg - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.A 27 éves John Newman, aki már többször fellépett hazai fesztiválokon (tavaly a zamárdi Strandon), több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy 2018-ban újra ellátogat Magyarországra.

A szervezők tájékoztatása szerint John Newman 14 éves korában kezdett zenével foglalkozni, 20 évesen Londonba költözött, 2012-ben pedig elkészítette a már EFOTT-on is járt Rudimental formációval közös első slágerét, a Feel the Love-ot, amely több országban lett listavezető dal.


A legnagyobb sikert Love Me Again szóló slágerének köszönheti, ennek videóklipjével nyerte meg első zenei díját 2013-ban. Klipjeit maga rendezi, emellett számos sláger dalszövegét is ő írta. Olyan ismert előadók köszönhetnek sokat neki, mint Calvin Harris, Jessie J vagy Kygo. Az énekes eddig két albumot (Tribute - 2013, Revolve - 2015) készített, koncertjei világszerte teltházasak.

    
Idén az EFOTT házigazda felsőoktatási intézménye az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com