Jótékonysági cirkuszelőadás segíti a nyugdíjas artistákat

Idén augusztus 12-én tartják meg azt a jótékonysági előadást a Fővárosi Nagycirkuszban, amelynek bevételéből a nyugdíjas artistákat segíti a Magyar Artistaművészek Szakszervezete.Magyar Artistaművészek SzakszervezeteEötvös Tibor, a szervezet elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a hagyományosan minden évben megszervezett jótékonysági előadás bevételét karácsony előtt osztják szét a szakszervezet tagjai között.
"Augusztus 12-én este a most futó Vízi cirkusz előadást mutatják be.

Az artisták társadalmi munkában, ingyen vállalták a fellépést, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. pedig minimális összegért bocsájtotta rendelkezésünkre az épületet. A jegyek árusítását egyedül végezte az egyesület" - fejtette ki az elnök. Hozzátette: a jegyek jól fogynak, szinte biztos, hogy teltházas előadás lesz.

Eötvös Tibor elmondta, hogy jelenleg százon felül van azoknak a nyugdíjas artistáknak a száma, akik átlagosan 80-100 ezer forintból élnek havonta. "Egy akrobata 35-40 évesen már nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, mint 25 évesen, ezért hozták be annak idején a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét, ami ugyan alacsony összeg volt, de mellette még lehetett munkát vállalni. Ez a lehetőség mára megszűnt" - mutatott rá.

Az elnök felidézte, hogy régen bevált szokás volt az nyugdíjas artisták nézőtéri vagy próbatermi felügyelőként való visszafoglalkoztatása. "Ennek kettős értéke volt: egyrészt az idős művész nyugdíj-kiegészítéshez tudott jutni, másrészt sokéves tapasztalatával, tudásával nagyban segítette a fiatal artisták munkáját" - emelte ki.

Ennek a gyakorlatnak a felújításáról korábban már kezdeményeztek tárgyalásokat a cirkusz vezetésével, de megállapodás egyelőre még nem született.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com