Jótékonysági irodalmi árverést rendeznek a Rehab Critical Mass javára

Jótékonyság irodalmi árverést szervez vasárnap a Rehab Critical Mass és a Magvető Kiadó a G3 Gödör Klubban, ahol kortárs költők erre az alkalomra írt kézirataira lehet licitálni. A befolyó összeget a tavaszi Rehab Critical Mass felvonulás megvalósítására fordítják.booksA szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint több fogyatékkal élőket képviselő szervezet küldött inspiráló szavakat kortárs magyar költők részére, akik ezeket az üzeneteket verssé formálták át. A szerzők közül a rendezvényen mások mellett részt vesz Csider István, Erdős Virág, Galgóczi Péter, G. István László, Kemény István, Krusovszky Dénes, Kupa Julcsi, Szabó T. Anna, Tunyogi Imre és Zselenszky T. Péter.

A műveket a résztvevőknek a Till Attila rendezte, Tiszta Szívvel című, április 28-án a magyar mozikba kerülő film szereplői tolmácsolják, köztük Danis Lídia, Fátyol Kamilla, Thuróczy Szabolcs, Fekete Ádám, valamint a rendező Till Attila mellett a Baltazár Színház és a MáSzínház tagjai.

A Rehab Critical Mass felkérésére a Magyar Rett Szindróma Alapítvány, a Kézenfogva Alapítvány, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, a Nem adom fel! Alapítvány, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Ébredések Alapítvány, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége küldött inspiráló szavakat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com