Jótékonysági képaukció a vajai múzeumban

Jótékonysági képaukciót rendeznek szombaton a Magyar Nemzeti Múzeum vajai Vay Ádám muzeális gyűjteményében, amelynek bevételét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei intézmény programjainak finanszírozására fordítják 2016-ban.

Molnár Sándor, a vajai múzeum baráti körének titkára az MTI-nek elmondta, hogy tizenhat művész 58 alkotását bocsátják árverésre. Az aukciót a rendezvény fővédnöke, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke nyitja meg a nyírségi kisvárosban.

p181-2

Molnár Sándor közlése szerint a festményeket a múzeum alkotótáboraiban részt vevő hazai, valamint határon túli, erdélyi művészek ajánlották fel. A képzőművészek a Vaja Art Művésztelep, valamint a Vajai Téli Alkotótelep rendszeres résztvevői, évente kétszer dolgoznak a múzeum által szervezett alkotótáborokban.

Az ott készült művek közül a résztvevők egyet-egyet mindig felajánlanak a vajai múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményének, amely már csaknem 1100 alkotásból áll. Továbbá egy alkotásukkal az intézmény jótékonysági aukcióit is támogatják évről évre.

A múzeum baráti körének titkára kiemelte: évente egymillió forint körüli bevételt érnek el a képárveréseken, amit az intézmény működési kiadásaira fordítanak. A hétvégi aukció bevételéből jövőre a két vajai alkotótábor költségeinek egy részét fedezik, valamint egy konferenciát szerveznek Vay Ádám hamvai hazahozatalának 110. évfordulója alkalmából.

Vay Ádám (1657-1719) kuruc szenátor, II. Rákóczi Ferenc udvari kapitánya, legfőbb bizalmasa volt az 1703-1711. közötti szabadságharc során. A gróf Lengyelországba emigrált 1711-ben, s ott is halt meg, Dancka településen. Hamvait 1906. október 28-én hozták haza és a családi birtokon, Vaján temették el, ahol az egykori várkastélyában lévő múzeum őrzi a nevét.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com