Jövő héten indul a Szépművészeti Múzeum összművészeti előadássorozata

November 5-én kezdődik a Szépművészeti Múzeum Textúra elnevezésű összművészeti előadássorozata, amelyben színművészek tolmácsolják kortárs magyar szerzők írásait a gyűjtemény egy-egy alkotásáról.Az összművészeti előadássorozatot ötödik alkalommal rendezik meg, a 2019-es Textúra rendezője Valló Péter - mondta el Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Budapesten. Az alapötlet - képzőművészet, irodalom és színház találkozása egyazon térben és időben - továbbra is változatlan, kortárs magyar szerzőket kértek fel, hogy írjanak új irodalmi szövegeket a múzeum gyűjteményének egy-egy inspiráló, kiemelt alkotásáról. Az elkészült műveket a Szépművészeti Múzeum kiállítótereiben ismerhetik meg az érdeklődők színművészek tolmácsolásában öt esti előadáson, november 5-én, november 12-én, november 19-én, november 26-án és december 3-án.

    
Valló Péter elmondta, hogy harmadik alkalommal rendezi a Textúrát, első alkalommal a felújított Szépművészetiben. Hozzátette, hogy a Román csarnokot is műtárgynak tekinti, és így az is felkerült az épített alkotások listájára. Az idei sorozatban is megszólal majd zene, de igyekeznek kevésbé elvonatkoztatni a műtárgyaktól, és első alkalommal gyerekszereplő is fellép az egyik előadáson.
    

A műtárgyakra - egyebek mellett egy trónuson ülő nőalakra Medmából és egy etruszk hamvurnára a fedelén fekvő nőalakkal - Dragomán György, Durica Katarina, Szabó T. Anna, Szilasi László, Térey János, Totth Benedek és Tóth Krisztina reflektált. Az esteken mások mellett Hegyi Barbara, Schell Judit, Bán János és Trokán Anna lép fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com