Jövőre bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét

Jövő májusban bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét: a The Other Side of the Wind című alkotás helyreállított és több évtized után befejezett változatát a legendás filmrendező születésének 100. évfordulójához igazítva fogják a nagyközönség elé tárni.

Welles utolsó, befejezetlen filmje több mint négy évtizede tartja izgalomban a hollywoodi bennfenteseket, csendestársakat és egyszerű álmodozókat. A mozirajongók a filmtörténelem leghíresebb be nem mutatott alkotásaként tekintenek a műre, amelynek bizonyos jeleneteit ugyanakkor már szélesebb közönség is láthatta az elmúlt években.

Welles-master675

A jogtulajdonosok közti végeláthatatlan jogi csatározások miatt a filmtekercsek - az alkotás befejezésére irányuló megannyi erőfeszítés ellenére - Párizs egyik külvárosának raktárában porosodtak.

Egy Los Angeles-i produkciós cég, a Royal Road Entertainment azonban a héten bejelentette, hogy öt év után sikerült megállapodnia a felekkel - Welles egykori partnerével és munkatársával, Oja Kodarral, a néhai filmrendező lányával és egyedüli örökösével, Beatrice Wellesszel és a L'Astrophore nevű iráni-francia produkciós céggel - a jogok megvásárlásáról.

A producerek célja, hogy az elkészült filmet jövő májusban, a filmrendező születésének 100.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

évfordulójához időzítve mutassák be.

Az 1985-ben elhunyt Welles életének utolsó 15 évében megszállottan dolgozott filmjén, amely egy - hozzá hasonlóan - heves vérmérsékletű, öregedő filmrendező (John Huston) visszatérési kísérletéről szól. A "film a filmben"-ként aposztrofált alkotásban Susan Strasberg, Lilli Palmer, Dennis Hopper és Peter Bogdanovich is feltűnik - utóbbi gyakorlatilag magát alakítja a vásznon: egy fiatal, feltörekvő rendezőt.

Welles televíziós megbízásokból és befektetők pénzéből finanszírozta a filmet. Később azonban összetűzésbe keveredett az egyikükkel, aki Franciaországban magához vette a tekercseket, amelyek így a Párizs környéki raktárba kerültek.

Azóta Beatrice Welles akadályozta meg az elszállításukat. A filmrendező mindössze nagyjából 45 percnyi szerkesztett nyers változatot hagyott hátra, amelyet 1975-ben sikerült kicsempésznie Párizsból és hajón Kaliforniába szállíttatnia. Ez az anyag jelenleg a 73 éves Kodar horvátországi otthonában van.

A jogtulajdonosok és a Royal Road közti megállapodás aláírását követően a tekercseket Los Angelesbe szállítják, ahol a film eredeti stábjának veteránjai fogják kezelésbe venni őket. "Kialakítunk egy vágószobát és Peter Bogdanovich, valamint én fogjuk összerakni a filmet" - mondta a 68 éves Frank Marshall, a The Other Side of the Wind egykori line producere.

"Vannak jegyzeteink Orson Wellestől. Vannak jeleneteink, amelyek nincsenek teljesen befejezve és néhány helyen zenét is hozzá kell adnunk. Meg fogjuk csinálni. A jó hír az, hogy a mai technológiáknak köszönhetően mindez nem fog túl sokáig tartani" - idézte a szakembert a The New York Times című lap internetes oldala.

JP-WELLES-articleLarge

Wellesék annak idején alacsony költségvetésből gazdálkodva, gerillastílusban, más mozik forgatási helyszínére besurranva, és - forgatási engedélyek hiányában - magukat egyetemi filmhallgatóknak kiadva forgattak. A forgatókönyv egy Ernest Hemingway és a fiatal Welles közti 1937-es találkozásig nyúlik vissza. A legnagyobb kihívást jelenleg Welles egyedi stílusának visszaadása jelenti.

"Minden, amit tehetünk, hogy a tőlünk telhető legjobb módon dolgozunk, követjük a forgatókönyvet, a jegyzeteit és mindazt, amit hátrahagyott" - mondta Bogdanovich.
(http://www.nytimes.com/2014/10/29/movies/hollywood-ending-near-for-orson-welles-last-film.html?ref=international)

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com