Jövőre távozik a Grammy-akadémia éléről Neil Portnow

Jövőre leköszön az Amerikai Lemezakadémia elnöki posztjáról Neil Portnow, aki a nők zeneiparban való előrelépésével kapcsolatos gondolataival váltott ki éles vitát a négy hónappal ezelőtti Grammy-díjátadót követően.Portnow szerződése 2019 júliusában jár le, és az elnök nem akarja meghosszabbítani - osztotta meg a lemezakadémia csütörtöki közleményét a People.com. A közleményben Portnow úgy fogalmazott: az ágazatok, intézmények és szervezetek evolúciója a kulcsa hosszú élettartamuknak és sikereiknek. Négy évtizedes lemezakadémiai tagsága alatt, megválasztott vezetőként nemcsak a testület fejlődésének lehetett tanúja, de arra is büszke, hogy hozzájárulhatott a Grammy-akadémia tekintélyének növekedéséhez - fűzte hozzá.

    
Portnow a Grammy-díjakról döntő lemezakadémia múlt heti igazgatótanácsi gyűlésén jelentette be távozással kapcsolatos terveit. Az elnök a január végi Grammy-díjátadót követően arról beszélt, hogy a zenei ágazatban is több női zenészre, mérnökre, producerre van szükség, de ha a nők több díjat akarnak, akkor "emelniük kell a színvonalat". Mindezt az után mondta, hogy a Grammy-ceremónián a 86 kategóriában csupán 17 női zenészt díjaztak, és a televíziós közvetítésben csupán egyetlen női zenész díjazását mutatták be.
  

A megjegyzés óriási felháborodást váltott ki, 30 ezren, köztük olyan hírességek, mint Sheryl Crow, Katy Perry és Pink írták alá a petíciót, hogy Portnow mondjon le. A lemezkiadás több mint tucatnyi női vezetője is nyílt levélben követelte távozását. Portnow nyomban elnézést kért, és arra hivatkozott, hogy sajnálatos módon rosszul fogalmazta meg gondolatait, amelyek így, a kontextusból kiragadva félreérthetőek voltak. A bocsánatkérés után bejelentette, hogy a lemezakadémia független testületet állít fel, amely a nők előrejutását hivatott támogatni a zenei közösségben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com