Jubilál a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál idén

Immár tizedik alkalommal rendezik meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivált december 8. és 10. között. A rendezvényen idén is kihirdetik az év mézét - közölték a szervezők a rendezvény keddi, beharangozó sajtótájékoztatóján.Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta, a tíz év alatt a fesztivál az ország egyik legjelentősebb szakmai rendezvényévé nőtte ki magát, amelyre Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Horvátországból is érkeznek szakmabeliek.

    
Pénteken szakmai konferenciával kezdődik a fesztivál, majd 18 mézlovagrend mintegy száz lovagja vonul fáklyával a várhoz, ahol lovagavatás lesz.

Szombaton méhészeti eszközbemutatót és vásárt szerveznek, valamint folytatódik a szakmai konferencia, továbbá kihirdetik a nyolcadik alkalommal megszervezett Év Kiváló Magyar Méze verseny eredményeit - mondta az egyesületi elnök.
    

Az MTI kérdésére kifejtette: idén rekordszámú, 352 mézet küldtek be a versenyre, az ország több mint 110 településéről 140 méhészet 35 típusú fajtamézzel nevezett a megméretésre. A szakmai zsűri két körben értékeli a mézeket, az első körből 86 minta jutott tovább, amelyeket jelenleg laboratóriumban vizsgáltatnak meg. A csúcszsűrizés jövő kedden lesz, a díjakat - arany-, ezüst- és bronz minősítéseket - nyolc kategóriában osztják ki, és kihirdetik az Év mézét is - mondta.
    

Petrucza Zoltán főszervező hozzátette, a tavalyihoz képest 30 százalékkal nőtt a beküldött mézek száma, ami jelzi, hogy egyre ismertebb, egyre rangosabb a rendezvény. A győztesek a termékeiken viselhetik az elismerést jelző jelvényt, ami a fogyasztók felé jelzi, hogy kiváló minőségű magyar mézet fogyasztanak. Haász Ferenc elmondta, szombaton megkoszorúzzák Göndöcs Benedek gyulai apát-plébános, a Békés megyei méhész egyesület alapítója és az országos méhészeti egyesület első elnöke szobrát, majd a katolikus templomban mézszentelő szentmisére is sor kerül.
    

Vasárnap a családi és a gasztronómiai programok kerülnek előtérbe, kihirdetik a rajzpályázat eredményét, a legkisebbek mézeskalácsot díszíthetnek és kreatív, ügyességi feladatokban vehetnek részt, valamint a Mikulás is "megérkezik" hozzájuk vendégként - közölte. Petrucza Zoltán megjegyezte, a Gyulai Várfürdő is bekapcsolódik a programsorozatba, pénteken és szombaton este mézes szaunaszeánszokat tartanak, szombaton napközben pedig a tavalyi mézkirálynő kóstoltat mézet a vendégekkel.
    

Kónya István alpolgármester elmondta, Gyulának kiemelten fontos ez a gasztroturisztikai rendezvény, amely a szezon meghosszabbításában, a vendégéjszakák számának növelésében is fontos szerepet játszik. Épp ezért az önkormányzat két éve egy öt évre szóló megállapodást kötött a szervezőkkel annak érdekében, hogy a fesztivál hosszú távon fennmaradjon a városban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com