Július végén kezdődik a Thealter független színházi fesztivál Szegeden

A jól ismert fellépők mellett új formációkkal, fiatalokból szerveződő csapatokkal is találkozhat a közönség a Thealter független színházi fesztiválon, amely július 27-én kezdődik Szegeden - tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület pénteken az MTI-t.Az 1991-ben alapított Thealter Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. A fesztivál központi helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga, de láthat a közönség előadásokat a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, a Kisszínházban, a Grand Caféban, a Tisza-parton és több más helyszínen is - írták.
    

A beharangozó szerint július 27-én délután igazi csemegével indul a 34. alkalommal megszervezett fesztivál: a holland Collectief Walden a Tisza és Szeged kapcsolatára adaptálja Szélcsendélet című szabadtéri sétaelőadását, amit másnap még kétszer lehet megtekinteni. Az esti megnyitót követően a fesztivál ősbemutatóval folytatódik: a Trafó és a MASZK Egyesület koprodukciója Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című előadása, melyben az író mellett Tóth Ildikó és Zsótér Sándor is színpadra lép.
   

Két különleges bábelőadás érkezik Szegedre, melyek ismerős történeteket mesélnek el rendhagyó módon.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház a Szegény Dzsoni és Árnikát mutatja be Kovács Géza rendezésében, míg a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Móricz Zsigmond Árvácskáját dolgozza fel.
    

A marosvásárhelyi egyetemről felolvasószínház is érkezik Meneküljünk ebből a rettenetes házból! címmel; a kolozsvári Reactor, a Váróterem Projekt és a budapesti STEREO AKT pedig a román-magyar együttélésre okos humorral reflektáló Wonders of Transylvaniát hozza el Szegedre Boross Martin rendezésében. Tavaly nagy sikert aratott Bagossy Júlia két rendezése: idén a Katona József Színház Sorstalanság című, a Nobel-díjas Kertész Imre regénye nyomán készült tantermi előadásával - és a kapcsolódó feldolgozó beszélgetéssel - lesz jelen a fiatal rendező. Testvére, Bagossy Bálint is bemutatkozik Szegeden: Thomas Bernhard Irtása a Trafó és a Freeszfe koprodukciója, a gyűlölve rajongott Burgszínész szerepében Zsótér Sándorral.
    

A színház és a történelem határvidékére kalauzol a fiatal rendezőgeneráció egyik legfontosabb tagja, Kelemen Kristóf: a Szeánsz során a nézőket VR-szemüveg repíti a balatonboglári kápolna betiltott performanszai idejébe. Különleges élményt ígér Kocsonya Zsófi Örökölt bors című, főzés alapú közösségi színházi előadása éppúgy, mint a szegedi Homo Ludens Project Pygmalion kosara című, a magyar panaszgént közösen kiiktató produkciója. A Szegedi Nemzeti Színház Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér provokatív vitaszínházzal jelentkezik Minden ember halandó címmel. A Dioráma Csoport Barátságkert workshopja szintén számít a nézői közreműködésre.
    

Alkalmi társulásokból és régóta együtt dolgozó műhelyekből is színes kínálatot nyújt a fesztivál. A Trainingspot Társulat Boda Tibor rendezte Sűrítettje életről és halálról gondolkodik, a Keserű Imre köré szerveződött bOdyssey Projekt a Búcsúban családi (rém)álmot mutat meg, míg a Hódi Virág Noémi írta Bonci az orvostanhallgatók bizarr hétköznapjaiba les be. Szabó Veronika és Lestyán Attila mindössze hét próbával hozta létre a Dühöngőt: ez a Hétpróbás Társulat egyik első bemutatója.


A Szegeden is jól ismert KV Társulattal ezúttal a nemzetközi hírű filmrendező, Reisz Gábor dolgozott: a Nem beszélve arról, hogy... című produkciójuk is látható lesz. Az Andaxínház zenés estjén pedig Petőfi-versek hallhatók majd. A hazai színházi nevelési társulatok közül két korábbi fellépő is visszatér: a győri RÉV Színház a Szivák-Tóth Viktor által írt és rendezett Belém égsz című előadással, a KÁVA Kulturális Műhely a Megzabállak!-kal érkezik.
   

A tánc és a színház határvidéke iránt érdeklődőket várja Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre game changer, illetve Fehér Ferenc, Lőrinc Katalin és Pál Zoltán DISCO 142 című előadása. Egyaránt a roma kisebbséget állítja fókuszba a Független Színház Magyarország Országépítők című produkciója és az RS9 Színház Mariella Mehr élete című monodrámája.
    

Augusztus 2-án este a Kisszínházban zárul a fesztivál: Pető Kata és Rohonyi Barnabás fergeteges humorú, a változó nőiségről megrendítő őszinteséggel gondolkodó előadásában érkezik a MILF, melynek rendezője Gergye Krisztián. A programsorozatot része a Színház- és Filmművészeti Egyetem korábbi rektorhelyettese, Upor László Majdnem lehetetlen című kötetének bemutatója is, melyen a szerzővel Jászay Tamás beszélget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com