Június 28-án kezdődik a Szent László Napok Győrben

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok programsorozat Győrben, ahol három napon át többek közt lovas bemutatókkal, játszóházzal és a király életét feldolgozó lovasszínházi zenés show-val várják az érdeklődőket - hangozott el az esemény sajtótájékoztatóján kedden a megyeszékhelyen.Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta, hogy Szent László alakja kiemelten fontos a városnak, mert Győrben őrzik a lovagkirály hermáját. Június 27-én ezúttal is díszközgyűlést tartanak, ahol átadják a Szent László-díjakat. Este hat órakor ünnepi szentmise kezdődik a Nagyboldogasszony-székesegyházban Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök vezetésével, majd fogadalmi körmenet indul a hermával a belvárosban.

    
Tóthné Kardos Krisztina, a szervező Győri Művészeti, Fesztivál- és Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a látogatókat középkori környezetben, jurtákkal, lovagi táborokkal, lovas bemutatókkal, játszóházzal és a szent király életét feldolgozó lovasszínházi zenés show-val várják a Duna partján.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Titkos üzeneteket rejtenek a híres festmények

Titkos üzeneteket rejtenek a híres festmények

A festők első pillantásra észrevehetetlen apró részleteket, tartalmakat adtak hozzá a műveikhez.

Így ünnepli a világ a nap-éj egyenlőséget

Így ünnepli a világ a nap-éj egyenlőséget

Szinte minden nép megemlékezik a csillagászati tavaszról.

Tavaszi könyvajánló

Tavaszi könyvajánló

Nyolc remek regény az évszakra.

Gyerekkoruk keserítette meg a híres írók életét

Gyerekkoruk keserítette meg a híres írók életét

Rimbaud, Kafka, Dosztojevszkij, de például Csehov se tudta feldolgozni a sanyarú gyerekkori emlékeket.

A történelem leghíresebb stand-uposai

A történelem leghíresebb stand-uposai

Már az egyiptomi fáraók és az aztékok is alkalmaztak hivatásos humoristákat.

Klasszikus könyvek, amelyekről sokan füllentik, hogy olvasták

Klasszikus könyvek, amelyekről sokan füllentik, hogy olvasták

Öt történet, amit illik ismerni, ám rengetegen csak blöffölnek róluk.

Miért van annyi „halas” látványosság Budapesten?

Miért van annyi „halas” látványosság Budapesten?

Halászbástya, Halárus lány, Halászó fiú és más „hal” is található a magyar fővárosban.

Mit olvass a strandon?

Mit olvass a strandon?

Vicces, komoly, romantikus, krimi és gasztro mű is szerepel a szubjektív könyvlistán.

Lebilincselő regények a strandra!

Lebilincselő regények a strandra!

Öt romantikus történet a nyárra.

A legjobb nyári programok 2018-ban

A legjobb nyári programok 2018-ban

Téged is várnak a Szent Iván-éji mulatságok, kulturális ajánlatok és a fesztiválok.

http://ujhazak.com