Június végéig lehet nevezni a 11. Margó-díjra

Június 30-ig lehet nevezni a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjra, amelyet a Liszt Ünnep részeként megvalósuló 11. Margó Irodalmi Fesztiválon adnak majd át.A győztes az elismerés mellé egymillió forintot kap, valamint a Bookline 15 millió forint értékű médiakampánnyal segíti könyve népszerűsítését - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál részeként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztivál idén már 11. alkalommal keresi a legjobb első prózakötetes szerzőket.

A 2015-ben indított Margó-díj célja bemutatni a tehetséges pályakezdő írókat és műveiket, annak érdekében, hogy azok minél több olvasóhoz eljussanak. Az elmúlt években Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, Vonnák Diána, Visky András és Kemény Lili kapta meg az elismerést - olvasható a közleményben.

Mint írták, a díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet nevezhető, amely 2024. július 1. és 2025. június 30. között jelent meg és kereskedelmi forgalomba került. Feltétel még, hogy az adott mű a szerző első prózakötete legyen, tehát nem kizáró ok, ha korábban más műnemben publikált - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a Margó-díjas szerző a következő évben egy önálló esten mutatkozhat be a Liszt Ünnep részeként, emellett próbafordítást, valamint publikációs lehetőséget is kap a Könyves Magazinon egy éves tárcasorozat formájában.

A legjobb tíz szerző közül különdíjast is választ a zsűri a Margó-díj támogatójával, az Erste Bankkal közösen. A Margó x Erste #higgymagadban különdíj félmillió forinttal jutalmazza a legjobb tíz első prózakötetes szerző közül azt, aki témaválasztásával vagy saját írói útjával leginkább inspirálja az olvasóit arra, hogy megvalósítsák céljaikat. Az első különdíjat 2023-ban Szűcs Ádám, 2024-ben pedig a Kovács ikrek, Kovács Dominik és Kovács Viktor nyerték el - olvasható az összegzésben.

A nevezéseket június 30. éjfélig várják, a legjobb tíz kötetet szeptemberig választja ki a Könyves Magazin szerkesztősége, a döntősök közül pedig a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri dönt a győztesről. A Margó-díjat 2025 októberében, az Őszi Margó megnyitójával egybekötött ünnepélyes díjátadón adják át a Nemzeti Táncszínházban.

A nevezéssel kapcsolatban bővebb információk a www.margofeszt.hu weboldalon találhatók - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com