Kalmár Zsigmondról rendez kiállítást a hódmezővásárhelyi múzeum

Kalmár Zsigmond (1860-1941) emlékezete címmel rendeznek ősszel kiállítást, a híres vásárhelyi rostagyáros és közéleti személyiség előtt tisztelegve, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum ehhez fotókat, dokumentumokat és tárgyi emlékeket vár a lakosságtól - tájékoztatta a közgyűjtemény kedden az MTI-t.Kalmár Zsigmond a Nagyváradhoz közeli Hegyközújlakon született 1860-ban. 1873-tól Békéscsabán tanulta ki az asztalos mesterséget, majd tanulmányai befejezése után dolgozott Budapesten, Kolozsvárott és Brassóban, miközben folyamatosan képezte magát.
    

Katonai szolgálatát követően Nagyváradon helyezkedett el, ahol 1890-ben szabadalmaztatta a róla elnevezett gabonarostát. Előbb Túrkevén nyitotta meg önálló műhelyét, majd 1899-ben Hódmezővásárhelyre költözött családjával, itt alapított üzemet találmánya gyártására. Terméke egész Kelet-Európában, s a Balkán sok országában ismertté vált, exportálta például Bulgáriába, Szerbiába, Romániába és Oroszországba.


Üzeme fénykorában mintegy száz embert foglalkoztatott. Bár a háború folyamán és 1919-ben súlyos veszteségek érték, újrakezdte a munkát, és ismét fölvirágoztatta üzemét. A város közismert, népszerű személyisége volt, törvényhatósági bizottsági taggá, presbiterré, az iparos daloskör elnökévé választották. Gyakran és sokat áldozott közösségi célokra: saját költségén vezettette be például a kútvölgyi szanatóriumba a villanyvilágítást, leburkoltatta a Simonyi utcát, harangot adományozott a susáni templomnak.
    

A Tornyai János Múzeum ősszel kiállítással emlékezik a 80 évvel ezelőtt elhunyt Kalmár Zsigmondra, ehhez hozzá és az üzeméhez kötődő dokumentumokat és fényképeket, illetve a gyár termékeit keresi a tárlatra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com