Kamarakiállítás nyílt a HAB első grafikai művésztelepén született munkákból

A közös alkotás lenyomatai címmel nyílt kamarakiállítás a Hungarian Art & Business (HAB) első grafikai művésztelepén született munkákból az intézmény projektterében, a HAB Kabinban csütörtökön.A kiállítóhely MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárlat a művészeti központ első, Kora Nyári FelHABzás elnevezésű grafikai művésztelepén született alkotásokból mutat be válogatást. A program középpontjában az egyedi és sokszorosító grafikai eljárások, valamint a klasszikus technikák kortárs alkalmazásának lehetőségei álltak.

A generációkat összekapcsoló alkotói héten nyolc művész - Dicső Eszter Nóra, Jónás Péter, Kótai Tamás, Lebeda Dániel, Ráskai Szabolcs, Reining Vivien, Szurcsik József és Taskovits Éva - dolgozott együtt a HAB grafikai műhelyében, ahol a hagyományos eljárások mellett új technikai megoldások kipróbálására is lehetőségük nyílt - írták a közleményben. Idézték Olajos Annát, a HAB művészeti igazgatóját, aki kiemelte: a grafika egyszerre kapcsolódik erős technikai és művészettörténeti hagyományokhoz, miközben ma is folyamatosan újragondolható, kísérletező műfaj.

Hozzáfűzte: a grafikai műhely létrehozásával olyan infrastruktúrát kívántak biztosítani, amelyben ez a tudás továbbadható, és a hagyományos eljárások kortárs művészi gondolkodással találkozhatnak. Hemrik László művészeti író a közlemény szerint a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a kiállított alkotások tárgyiasításáért felelős eszközök, technikák, technológiai rendszerek - köztük a mélynyomás kollográfia, papír-akril-viaszvisszakaparás, zselémonotípia - nyelvi alakzatai gyakorlatilag néhányszavas verseknek is tekinthetők.

Az ingyenesen látogatható kiállítás november 15-ig tart nyitva.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megérkezett a bayeux-i kárpit Londonba

Megérkezett a bayeux-i kárpit Londonba

Megérkezett pénteken a bayeux-i kárpit Londonba.

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

http://ujhazak.com