Karácsony Gergely: széles körben hozzáférhetővé kell tenni a sokszínű magyar kultúrát

Széles körben hozzáférhetővé, élménnyé kell tenni a sokszínű magyar kultúrát - írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn, a magyar kultúra napján a Facebook-oldalán."A kor, amelyben a Himnusz született, azon kor volt, amikor a kultúra megszűnt a kevesek kiváltsága lenni, és közkinccsé lett. Éppen ez a feladat az országban is, Budapesten is: széles körben hozzáférhetővé, élménnyé tenni a sokszínű magyar kultúrát" - fogalmazott a főpolgármester.
    

Azt írta, a sokszínű kultúrát tartja a legnagyobb értéknek, és "úgy általában magától értetődő lenne ez egy ilyen nagyvárosban, mint Budapest, mégis, a mai nap alkalom arra is, hogy tisztázzuk, mi is Budapest dolga a kultúrában". Szerinte a passzivitás és az aktivitás furcsa egyensúlya. Karácsony Gergely úgy fogalmazott: "semmiféle politikai hatalom ne játsszon kéretlen kritikust és pláne ne játsszon cenzort. A művészet szabad, a művészek szabadok. Budapesten azok."
    

Ami viszont a cselekvő részvételt illeti: "szomorú fóliás" időkben szükség van védelemre és kiállásra - írta, hozzátéve: ezért kell egyszerre tiszteletben tartani a politika és a kultúra közötti határvonalat, és minden rendelkezésre álló eszközzel megvédeni és támogatni Budapest kulturális értékeit és intézményeit. Karácsony Gergely idézte Konrád Györgyöt: "a bölcs városvezetés a nagyobb tarkaságban a nagyobb gazdagság forrását látja".
    

Ehhez járul hozzá, hogy idén tavasszal új, a kulturális sokszínűséget is szolgáló teret nyitnak a Városháza parkban és a megújult Merlinben - jelezte. Karácsony Gergely kiemelte: a kultúra, a művészet csodája, hogy összetartja a közösségeket. Budapest csodája pedig az kell legyen, hogy képes közösség lenni, közösség maradni.
    

A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com