Karácsonykor levetítik az Életreítéltek című dokumentumfilmet a televízióban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás kevéssé ismert, ám annál fontosabb helyszínét, a Kisfogházat mutatja be az Életreítéltek című dokumentumfilm, amelyet csütörtökön a televízióban is vetítenek.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által készített film az egykori áldozatok visszaemlékezésein keresztül mutatja be a Kisfogházat, ahol az 1956-os forradalom elítéltjei közül rengetegen raboskodtak, és amelynek udvarán sokakat ki is végeztek.

convert

Radnai Fogarasi Katalin, a NÖRI elnöke a film november 4-i díszbemutatója előtt az MTI-nek kiemelte, hogy az egykori börtön története méltatlanul elfedett, ezért is indítványozta korábban az intézet, hogy a helyszín a rákoskeresztúri Újköztemető 298-as, 300-as és 301-es parcellája alkotta nemzeti emlékhely részévé váljon.

A négy történetet bemutató, 53 perces filmben a szereplők egymást váltva jelennek meg saját otthonukban, majd az elbeszéléseikből kibontakozó, kronologikusan előrehaladó történet fokozatosan vezeti el a nézőt a múltból a jelenbe.

Az egykori halálraítélt Fónay Jenő, a Széna téri felkelők egyik vezetője, a Magyar politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) alapítója, aki létrehozta a Kisfogház Emlékhelyet, Regéczy-Nagy László pedig Göncz Árpád egykori pertársa, a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) elnöke.

Mellettük szerepel a filmben Wittner Mária, az 1956 utáni megtorlás egyik legismertebb áldozata, aki 13 évet ült börtönben, valamint a kevéssé ismert egykori sorkatona, a komlói Puchert János is, akinek már csak egy hete volt hátra a leszerelésig, amikor kitört a forradalom, parancsot teljesítve harcokba keveredett, majd csak 1970-ben szabadult.

Szakértőként feltűnik a film elején Susa Éva igazságügyi szakértő, a gyászparcellák exhumálásainak egyik fő alakja, Rainer M. János történész, a Kisfogházban kivégzett és eltemetett Nagy Imre életrajzírója, valamint Radnainé Fogarasi Katalin is.

A NÖRI meghívásos pályázatot írt ki az alkotásra, amelynek győzteseként Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artur készíthették el a filmet.

Az 1956-os forradalom leverését követően a népbíróságok 1963-ig mintegy 26000 embert ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre vagy halálra, a halálos ítéleteket legtöbbször a Kisfogház udvari részében hajtották végre.
Az Életreítélteket a Hír Televízió tűzi műsorra.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com