"Karanténgyűjtést" indított a bajai Türr István Múzeum

Gyűjtést indított a bajai, a bácsalmási és a jánoshalmi járásban a veszélyhelyzethez kapcsolódó kordokumentumokból rendezett kiállításához a bajai Türr István Múzeum - közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel.N. Kovács Zita elmondta: a bajai Türr István Múzeum szeretné összegyűjteni és megőrizni az utókornak a március 11-étől érvényben lévő veszélyhelyzethez kapcsolódó dokumentumokat, fényképeket, személyes történeteket, a karanténvilág sajátosságait, különleges életképeit, később, a veszélyhelyzet megszűnését követően pedig annak tárgyi emlékeit is.

    
Az intézmény muzeológusai már létrehoztak egy "karanténkollekciót" védőmaszkokból, amelyet szeretnének kiegészíteni és folyamatosan gyarapítani a védekezéshez, valamint a házi karanténban, távoktatásban használt eszközök, tárgyak fényképeivel, rövid videófelvételekkel, az elszigeteltséghez, a védekezéshez, a távoktatáshoz kapcsolódó történetekkel, gyermekrajzokkal, dokumentumokkal.
    

A leveleket, történeteket, fényképeket, rövid filmfelvételeket, hanganyagokat, művészeti alkotásokat és minden egyéb információt, dokumentumot a karantengyujtes@gmail.com címre várják. A beküldött anyagokból a gyűjtés időszakában folyamatosan válogatást mutatnak majd be az intézmény honlapján, a www.bajaimuzeum.hu-n és közösségi oldalán.
    

A múzeumigazgató elmondta: felhívásuk nyomán az elmúlt napokban érkeztek kedves történetek a kiüresedett világ életképeiről, különleges fotósorozatok a húsvéti karanténlocsolásról és egy húsvéti karanténtortáról, valamint a bajai munkahelyeken viselt maszkok és védőfelszerelések sokszínűségéről. Kaptak rövid videófelvételeket orgonaimprovizációkról és megérkezett az első karanténfilm is, amelyet a Sugovica Vízilabda Sportegyesület sportolói készítettek az elzártságban egymást keresve.
    

Ezen kívül naponta frissítik a bajai Türr István Múzeum munkatársai a veszélyhelyzetben elindított online albumukat is egy-egy kiállítási tárgyuk bemutatásával. A fényképekhez kapcsolódó történetek nyomán megelevenedik egy-egy történelmi esemény, elfeledett szokás vagy bajai emlék. Egyebek mellett bemutattak már törött kaszapengékből készített káposztagyalut, a török kardként ismert jatagánt, a kenyérsütéshez használatos kovászfát, a bajai hidat felrobbantó második világháborús bombából származó repeszeket, a fényképeknek térbeli hatást kölcsönző sztereoszkópot, egy a 13. századra datált, Szent Pétert ábrázoló pecsétnyomót is. A gyűjtemény egyes darabjairól a múzeum honlapján és közösségi oldalán bemutatott rövid leírásokból kiderül, hogy honnan érkezett az intézménybe, ki és mire használta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com