Karel Gott 75 éves

Hetvenöt éves lesz hétfőn Karel Gott, akit a sajtó leggyakrabban "prágai csalogányként" emleget, de nem ritka a "Kelet Sinatrája", a "Prága aranyhangja" és a "cseh kultúra nagykövete" megnevezés sem.

Csehország évtizedek óta legnépszerűbb, külföldön is elismert énekese - eltérően 70. születésnapjától - ezúttal semmiféle nyilvános ünneplést nem tervez, készül őszi turnéjára, és új albumának befejezésével van elfoglalva.
"Szinte nem is gondolok a születésnapomra. A kor nem érdem. Az a fontos, hogy a nekem megadatott éveket hasznosan töltsem ki. Úgy érzem, nincs miért panaszkodnom, nincs mit sajnálnom. A hibákból, a kudarcokból is mindig tanultam, és igyekeztem levonni a tanulságokat" - nyilatkozta Gott a napokban cseh újságíróknak.

cseh_zaszloÚj lemeze Csehországban és Németországban egyszerre jelenik meg ősszel. Őszi turnéja pedig december 6-án egy prágai megakoncertben csúcsosodik ki. Tavaly őszi turnéján több mint százezer ember váltott jegyet koncertjeire.
A cseh könnyűzene és szórakoztatóipar - immár fél évszázada - koronázatlan királya a Prágától nyugatra fekvő Pilsenben született. Villanyszerelőnek tanult, de szakmája művelése helyett már akkor is inkább a gitárt pengette. Szülővárosa néhány éve díszpolgárrá választotta. Václav Klaus volt államfőtől pedig magas állami kitüntetést vehetett át.

Először amatőrként lépett fel a hatvanas évek legendás prágai kávéházaiban - a Vencel téri Alfában, illetve a Vltavában -, de már 1963-ban a csehek Arany Csalogánya lett: a hallgatói, nézői szavazatok alapján elnyert kitüntető cím, amelyet tavaly már a 38. alkalommal szerzett meg, azóta szinte összeforrt a nevével. Hamar profi lett belőle, 1964-ben saját csapatot alakított, a híres Apollo színházat. 1967-ben féléves szerződést kapott az Egyesült Államokban, Las Vegasban.

Karel Gott pályafutása során szinte mindent énekelt: népdalt, operettet, balladákat, country-dalokat, sanzont és természetesen lírai tánczenét, mindig nagy sikerrel. Pályafutása során mintegy 40 millió albumot adott el. A statisztikák szerint mintegy 1650 dalát rögzítették, és külföldön is a keresett énekesek közé tartozik. Több filmben is szerepelt, sok filmzenében hallható a hangja, például a Maja, a méhecske című rajzfilm dalát is ő vette fel.
Külföldi sikereit főleg Németországban és Ausztriában aratta, mindkét országban szinte saját énekesüknek tekintik Gottot. Nem véletlen, hogy a hatvanas évek végén, amikor a szocialista Csehszlovákia nem volt tagja az Eurovíziónak, Gottot az osztrákok kérték fel, hogy képviselje őket a tekintélyes Eurovíziós fesztiválon. Gottal életre szóló szerződést kötött dalai nyugati forgalmazására a német Polydor cég, amely ma is tartja, hogy ez kitűnő üzlet volt. Gott igen népszerű Oroszországban és Lengyelországban, fellépett a híres New York-i Carnegie Hallban, és Magyarországon is több alkalommal koncertezett. Karel Gott elismertségét mi sem jelzi jobban, mint hogy 2003 januárjában a művészek egy csoportja őt javasolta a cseh államfői tisztségre. Az énekes ugyan nem indult a posztért, de a nagy port felvert eset mutatja társadalmi elfogadottságát.

A legendás énekes csak 2007-ben, 68 éves korában nősült meg: Las Vegasban vette el barátnőjét, az akkor 31 éves Ivana Macháckovát. Az esküvő szűk körben zajlott, csupán a pár kétéves kislánya, Charlotte, valamint a menyasszony édesanyja, Blanka vett részt rajta. Az esküvő után fél évvel Gott negyedszer is boldog apa lett: megszületett negyedik kislánya, Nelly. Mindkét kislány nagyon tehetséges, Charlotte már két musicalben is szerepelt.
"Tehetségének természetesen örülünk. Charlotte azt állítja, színésznő szeretne lenni. Mi azonban azt mondjuk neki, hogy jelenleg az iskola a legfontosabb. És ezt be is tartjuk" - nyilatkozta Gott.

Az énekesnek korábbi kapcsolataiból két felnőtt lánya is van, Dominika és Lucia; mindkettővel nagyon szoros kapcsolatot tart fenn, akárcsak azok édesanyjaival. Gott kora ellenére rendszeresen fellép, turnézik. Egy-egy fellépéséért átlagban 300-500 ezer koronát (3,4 millió és 5,65 millió forint közötti összeget) kér, és ezzel az ő gázsija a legmagasabb a cseh énekesek között. Karel Gottról az évek folyamán számtalan könyv jelent meg. Első önéletrajzát - Zwischen zwei Welten: Mein Leben (Két világ között: Életem) címmel - a közelmúltban jelentette meg a müncheni Riva könyvkiadó.
forrás:MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com