Karl Ove Knausgard lesz a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége

Karl Ove Knausgard norvég író lesz a díszvendége a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, amelyet 2019. április 25. és 28. között rendeznek a Millenárison - olvasható a fesztivál közösségi oldalán.Az 1968-as születésű Karl Ove Knausgard legismertebb műve a Harcom (Min Kamp) című, hat részből álló önéletrajzi regénysorozat, amelynek első három kötete Halál, Szerelem és Játék címmel a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.

A Halál című kötetben a szerző saját gyermekkorát és apja életét írja le, részletesen taglalva a gyarló apa és a tékozló fiú közötti konfliktusokat. A sorozat további darabjaiban az élet és az álom témáját dolgozza fel a szerző. A regényfolyamot, amelyet Knausgard negyvenévesen kezdett el írni, eddig huszonkét nyelvre fordították le. Az oslói Oktober Kiadó tájékoztatása szerint az életrajzi sorozat 2010-ben eladási rekordokat döntött Norvégiában.

    
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál eddigi díszvendégei, illetve az 1995-ben alapított Budapest Nagydíjjal kitüntetett írói, költői között szerepelt mások mellett az osztrák Ernst Jandl, a magyar születésű izraeli Ephraim Kishon (Kishont Ferenc), a Nobel-díjas magyar Kertész Imre, az indiai születésű angol Salman Rushdie, a Nobel-díjas perui Mario Vargas Llosa, a Nobel-díjas német Günter Grass, a brazil Paulo Coelho, a spanyol Jorge Semprún, a francia Michel Houellebecq és a finn Sofi Oksanen. Az utóbbi években az amerikai Jonathan Franzen, a norvég Jostein Gaarder, a török Orhan Pamuk és idén a német Daniel Kehlmann volt a díszvendég.
    

Az elmúlt években a fesztiválon díszvendég országként mutatkozott be többek között Csehország, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Kína, Románia, a skandináv országok, 2011-ben - Magyarország uniós elnökségének tiszteletére - rendhagyó módon az Európai Unió 27 tagországa, valamint Törökország, Szlovákia, a V4-ek, idén pedig Szerbia kapott kiemelt figyelmet a rendezvényen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com