Karneváléji gálaműsorral bővül a debreceni virágkarnevál programsorozata

Új produkcióval bővül augusztus 20-án a debreceni virágkarnevál programsorozata: Sztárok és szirmok címmel rendeznek karneváléji gálaműsort 1450 fellépővel az új Nagyerdei Stadionban - jelentette be a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

dvBódor Edit hozzátette: a virágkocsik esti felvonulásával egybekötött sztárgálára húszezer érdeklődőt várnak.
Szabó Dávid, a Budapesti Operettszínház művésze, a gála egyik fellépője nagy kihívásnak nevezte a debreceni eseményt.

Mint kiemelte, lépett már színpadra nagyszabású szabadtéri előadáson, például a Szegedi Szabadtéri Játékokon, de húszezer néző előtt most fog először fellépni.

A gálán bemutatkoznak a karneválra érkező hazai és külföldi művészeti csoportok, valamint - Szabó Dávid mellett - az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal döntőjébe is bejutott Bogi, a több tehetségkutatóban is feltűnt Szabó Ádám harmonikás-énekes és a debreceni Csokonai Színháztól a Nemzeti Színházhoz szerződött Bakos Kis Gábor színművész, aki az István, a király című rockoperából énekel részleteket, mégpedig lóháton.

A karneváléji gála Made in Hungária címmel retróbulival zárul, amelyen Fenyő Miklós és Dolly lép fel a Nagyerdei Stadionban augusztus 20-án.

Bódor Edit kitért arra is, hogy a délelőtti programok változatlanok lesznek, vagyis a karneváli felvonulás a nagyállomástól indul reggel, és a Nagytemplom érintésével érkezik meg a menet a Nagyerdei Stadion melletti rendezvénytérre, ahol a közönség közelről is megtekintheti a virágkocsikat.
Közben a rendezvénytéren és a közeli szabadtéri színpadon folyamatosan mutatják majd be produkcióikat a fesztiválra érkező művészeti csoportok - tette hozzá.

A 45. debreceni virágkarnevál tűzijátékkal és hajnalig tartó utcabállal ér véget az egyetem központi épülete előtt téren - mondta Bódor Edit.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com