Kárpát-medencei mézlovagrendi találkozót és mézfesztivált rendeznek Zalaegerszegen

Mézlovagrendek felvonulásával, hazai és határon túli méhészek mézkülönlegességeinek kóstoltatásával, méhészeti eszközök bemutatásával kétnapos Kárpát-medencei mézlovagrendi találkozó és mézfesztivál kezdődik december 2-án Zalaegerszegen, a sportcsarnokban.A rendezvénnyel a szervezők - a Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete - a mézfogyasztást szeretnék erősíteni - foglalta össze Czémán László, az egyesület elnöke a csütörtöki, Zalaegerszegen tartott programismertető sajtótájékoztatón.

    
A mézfesztiválon minden a mézről, a méhészeti termékekről szól: a látogatók olyan mézet, méhészeti termékeket kóstolhatnak, amelyet bevonhatnak a napi étkezésbe. A rendezvényen csaknem félszáz kézműves, helyi termelő mutatkozik be a termékeivel. Méhészeti előadásokat tartanak, méhészeti eszközöket mutatnak be, a gyermekeket játszóházakba várják. A különböző mézek a színben, formában és állagban is eltérnek egymástól, ezért idén első alakommal mézfelismerő versenyt is rendeznek felnőtt és gyermekkategóriában - sorolta Czémán László.
    

Németh Zsolt méhész, a söjtöri Ambrózia Mézlovagrend nagymestere elmondta: a mézfesztivál standjain székelyföldi, sárréti, észak-bácskai, tolnai és zalai méhészek mutatják majd be termékeiket. A Kárpát-medence szinte összes méze és méhészeti terméke megtalálhatók lesz a virágportól, a propolisztól kezdve a kaptár összes termékéig.
    

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelte: a fesztivál jó lehetőséget ad arra, hogy mind többen megismerjék és megszeressék a mézet. Jó lenne elérni, hogy az évi egy főre jutó 70 dekagramm mézfogyasztás 1 kilogramm fölé emelkedjen. Ezért nagyon fontos, hogy az iskolai étkeztetésbe is bevonják a mézet és több méz kerüljön családok asztalára is - hangsúlyozta Vigh László.
    

A mézfesztivállal "kétnapos édes élet költözik a városba" - fogalmazott a mézre és fesztivál sokszínűségére utalva Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere. Beszámolt arról is, hogy a zalaegerszegi piac területén 2019 augusztusára felépül a kétszintes helyi termelői és kézműves piac háza. Az épületben folyamatosan kaphatók lesznek majd a helyi termékek, az emeleten pedig tudásközpontot alakítanak ki, ahol lehetőség lesz a méhészettel kapcsolatos tudás átörökítésére is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com