Kásler Miklós: Magyarország első a kultúra támogatásában az európai országok közül

Az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben - hangsúlyozta éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén.Kásler Miklós felidézte: 2019-ben a kultúra állami támogatása 472 milliárd forintot tett ki, 91 milliárddal meghaladva az előző évi adatot, az önkormányzatok pedig 181 milliárd forintot fordítottak kulturális célokra. Kiemelt kormányzati figyelem jutott a kulturális intézmények fejlesztésére, amihez hasonlóra a millennium óta nem volt példa - emlékeztetett a miniszter. Elmondása szerint az utóbbi 10 évben mintegy 100 kulturális beruházásról született döntés 530 milliárd forint értékben, és további 440 milliárd áll rendelkezésre további fejlesztésekre.

   
A Modern Városok Program keretében valósult meg a veszprémi, debreceni, győri és zalaegerszegi színházak felújítása, bővítése, hazai forrásból pedig szolnoki, kecskeméti és debreceni fejlesztések.

A fővárosi beruházások közül a miniszter megemlítette a Nemzeti Színház műszaki korszerűsítését, a József Attila Színház fejlesztésének előkészítését, de további várható vidéki beruházásokról is szót ejtett.
    

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy 2019-ben létrejött egy kultúrstratégiai intézményi kör 16 intézettel; ennek célja, hogy a országszerte egyenlő hozzáférést biztosítson a nemzeti kultúrához. Megalakult a Kulturális Tanács is, amely a kulturális ágazat egységes stratégiai irányításának szakmai alapjait biztosítja.
    

A kulturális közalkalmazottak jogviszonya munkaviszonnyá alakult, bérük pedig 6 százalékkal emelkedik - közölte. A miniszter elmondása szerint a 2019-ben alapjaiban rendeződött át az előadóművészeti intézmények, különösen az önkormányzati fenntartású színházak finanszírozása. 2020 áprilisáig minden önkormányzattal megszületett a megegyezés, így közös állami-önkormányzati működtetésűvé vált 8 fővárosi színház, továbbá 20 vidéki város 30 intézménye.
    

Folytatódott a népművészet támogatását célzó Csoóri Sándor-program, amely idén 3 milliárd forintos keretből 2200 szervezetnek nyújt anyagi segítséget. Az idei év januárjában létrejött a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Bölcsészeti Központ azzal a feladattal, hogy a közgyűjteményekben zajló digitalizációt koordinálja és dinamizálja.
   

Létrejött az internetes tartalmak megőrzését szolgáló jogi háttér is, erre támaszkodva az Országos Széchényi Könyvtár 2021-től ellátja a magyar vonatkozású webtartalmak archiválását és feldolgozását - számolt be a miniszter.     Kásler Miklós hangsúlyozta: a kulturális kormányzat kiemelt célja a nemzeti gyökerek kutatása, a nemzeti identitás megerősítése, a tudományos eredmények közérthető formában történő közzététele.
    

Ennek elősegítésére kezdte meg a működését 2019. január 1-jén a Magyarságkutató Intézet, amely a magyarság nyelvét, eredetét, múltját kutatja interdiszciplináris módon. Az intézet rendkívül magas színvonalon és prekoncepciómentesen végzi feladatát: számos kiadvánnyal, konferenciával, kiállítással jelentkezett, régészeti feltárásokat, archeogenetikai vizsgálatokat finanszírozott - értékelt a miniszter.
    

Kásler Miklós elmondása szerint a kultúra támogatása a járvány idején kiemelt cél: a kormány idén 12,6 milliárd forinttal segített abban, hogy a magyar kultúra túlélje a világjárvány időszakát. Ebből 800 millió forint jutott a Muzsikáló Magyarország programra, majd további 200 millió forint a magyarországi cigányzene támogatására. A minisztérium saját keretéből 1 milliárd forintot csoportosított át az előadóművészeti szcéna megsegítésére, ebből mintegy 3000 művész kapott átlagosan 300 ezer forintot.
    

Eközben előtérbe kerültek az online kulturális szolgáltatások, hiszen vészhelyzet idején a kulturális intézmények látogatása tilos, de online minden kulturális esemény engedélyezett - mondta el Kásler Miklós. Hiller István (MSZP) képviselő kérdésére válaszolva a miniszter hangsúlyozta, hogy nem volt olyan színház, amely kapcsán ne sikerült volna megállapodni az önkormányzatokkal.
    

Simon Róbert (Fidesz) érdeklődésére közölte, hogy a Magyarságkutató Intézet működésének eddigi két évében rendkívül korrekten, magas tudományos színvonalon, közérthető nyelven "alapvetően fontos dolgokat közölt". Ander Balázs (Jobbik) arról érdeklődött, hogy a kulturális dolgozók bérrendezését elintézettnek tekinti-e a kormány a 6 százalékos béremeléssel. Kásler Miklós elmondta: véleménye szerint a béremelés nem elég magas, de jelen pillanatban erre van lehetőség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com