Kastélyfeszttel és tacskótalálkozóval ünnepel a gyulai Almásy-kastély

Fesztivállal ünnepli nyolcadik születésnapját a hosszú hétvégén a gyulai Almásy-kastély. A programban szerepel tacskótalálkozó, reformkori kávékülönlegességek kóstolója és élőszereplős tárlatvezetés is - közölte a kastélyt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

csütörtökön közleményben.A programok összeállításánál minden esztendőben szempont, hogy valami újat meséljenek az épületről, annak történetéről és az itt élt személyekről - idézi a közlemény Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgatót. "Pénteken 18 órakor induló suttogó tárlatvezetésünk a főurak számára észrevehetetlen cselédség életéről szól. A gróf mellett megjelenik a komorna, a komornyik, a szobalány és a muzsikus is" - mondta.
   

Hozzátette, ingyenesen lesz látogatható a Tacskótalálkozó. Az esemény évről évre egyre több tacskótulajdonost és érdeklődőt vonz. Szombaton lesz felvonulás, szépség- és futóverseny is. Az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak Gróf Tacskó Dénes tart tárlatvezetést. A programsorban megemlékeznek az 1848-as forradalom évfordulójáról is.


Idén a reformkori és forradalmi kávéházak hangulatát korabeli kávékülönlegességekkel idézik meg Vigyikán György barista közreműködésével. Az előzetesen regisztrálók megkóstolhatják a deákkenyeret, a fűszeres mokkát és az írkávét; és megtanulhatják a kávékóstolást és otthon elkészíthető finom kávés recepteket is - ígérik a szervezők. A fesztivál részletes programja elérhető a www.gyulakult.hu oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com