Kecskeméten megnyílt a VII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále

„Isten gyermek” – „Isten gyermekei vagyunk” címmel Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író nyitotta meg a VII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét szombaton Kecskeméten a Cifrapalotában.cifraA piarista szerzetes megtiszteltetésként értékelte a felkérést, mert 2002-ben az első biennálét is ő nyitotta meg.
Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere köszöntötte az érdeklődőket, aki kiemelte, hogy a kiállított művek méltó módon mutatják be azt, amit a biennále felhívásában megfogalmaztak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A felhívásban a gyermekeket, a gyermekséget jelölték ki mint az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program.

Gyergyádesz László művészettörténész, a kiállítás kurátora a biennálét bemutató kiadványban leírta, hogy 2000-ben 1000 év – magyar szentek címmel rendeztek egy kiállítást, amely egyfajta próba volt, hogy érdemes-e belevágni egy új kiállítás-sorozat megszervezésébe Magyarországon.

A kiállítás sikerét alapul véve 2002-ben rendezték meg az I. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét. Az első alkalommal a keresztre feszítés jelenetét és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választották, 2005 tavaszán pedig a Genezis őstörténeti részét, a Teremtés könyvének első 11 fejezetét.

A harmadik biennálén, 2006-ban az oltár volt a téma, míg a negyediken Krisztus példázatait kellett megjeleníteni. 2009/2010-ben az Apokalipszis, a Jelenések könyve volt az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program, míg legutóbb, a hatodikon, 2013 tavaszán pedig az angyalok.

Az első hat biennálén összesen 752 alkotás került bemutatásra az aktuális zsűrizések után a Cifrapalota falai között, ami jól mutatja, hogy mennyire hiányzott egy ilyen sorozat a magyarországi kiállítási palettáról. A 2015-ös biennále aktuális felhívására 197 művész 196 alkotást adott be, amiből a zsűri február 10-én összesen 107 alkotó 106 művét javasolta kiállítani és a katalógusban megjelentetni.

A Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti, illetve Képzőművészeti Tagozatának szakmai különdíját Ittzés Mihály Kodály Zoltán- és Szabolcsi Bence-díjas zenetudós, zenepedagógus, karvezető, az MMA rendes tagja adta át Budaházi Tibor festőművésznek és Kun Éva keramikusművésznek.

A zsűri erkölcsi díját Mazalin Natália festőművész, Földi Péter festőművész, Sejben Lajos képzőművész és Olescher Tamás festőművész kapta. A kiállítás katalógusa szerint, a biennálékra támaszkodva – elsősorban ajándékozás útján – sikerült egy több mint 300 darabot számláló, speciális gyűjteményi egységet létrehozni.

A 2014. évi állapot szerint 297 leltári tétel alatt számon tartott, és összesen 317 darabot számláló gyűjtemény, az előzetes felajánlások szerint újabb 51 művel fog gyarapodni a 2015-ös biennáléra beadó művészek jóvoltából.
A biennále fő támogatói Kecskemét, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Művészeti Akadémia.

A tárlat május 17-éig látogatható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com