Kedden kezdődik a Balatonfüredi Prímásverseny

Kedden kezdődik a Balatonfüredi Prímásverseny, amelyet az Anna-fesztivál keretében szervez meg idén a Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza - közölték a szervezők az MTI-vel.A nyolcadik alkalommal tartandó Balatonfüredi Prímásversenyen fiatal prímások mérik össze tudásukat. Szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren - olvasható a közleményben.

    
Az Anna-fesztivál prímásversenyére idén a táncházmozgalomban tevékenykedő és az autentikus magyar népzenei hagyományt ápoló, 16 és 35 év közötti hegedűsök pályázhattak. A versenyre idén Magyarországról és Vajdaságból is jelentkeztek versenyzők. A zsűri tagjai - Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta - a magyar népzene elismert szakemberei.
    

Mint írják, a nyilvános versenyt a balatonfüredi Kisfaludy Galériában tartják, minden prímásnak két kötelező és egy szabadon választott versenyszámot kell bemutatnia egyenként 5-5 perc időtartamban. A kötelező versenyszámokban a prímásoknak széki és gömöri összeállításokat kell muzsikálniuk, a szabadon választott versenyszámban pedig a teljes Kárpát-medence népzenei anyagából választhatnak.
    

Az első három díjazott pénzjutalomban részesül, az első helyezett felléphet a 196. Anna-bálon. Szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Ott közreműködnek a prímásverseny résztvevői és díjazottjai, a kísérőzenekar, Agócs Gergely, Sőregi Anna, Maier Cseperke, Balogh Melinda, a 2019-es prímásverseny győztesei, Tohmán Ferenc és Bangó János, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com