Képregényfesztivált rendeznek a szegedi Somogyi-könyvtárban

Kiállítások, előadások, örömrajzolás, családi programok, klasszikus és legújabb kínálatukat bemutató kiadók várják azokat, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, ahol immár tizenhatodik alkalommal rendeznek képregényfesztivált – közölte Szutorisz Szabolcs, a rendezvény egyik szervezője kedden a rendezvény programját bemutató sajtótájékoztatón.Az idén az Alliance Francaise Szegedi Francia Kulturális Egyesület támogatásával megvalósuló rendezvényre több Franciaországban hírnevet szerző magyar alkotó érkezik – mondta. A fesztiválon a könyvtárban kilenc helyszínen ismerkedhetnek a látogatók a kilencedik művészeti ágnak is nevezett képregény világával.

Az alagsorban alakítják ki a Kiadók kazamatáját, ahol a Magyarországon megjelent régebbi és friss képregények között válogathatnak a vendégek.
Szintén itt működik majd a Társasjátékok tömlöce, melyben kártya-, társas- és szerepjátékokat mutatnak be. A földszinten kap helyet a Rajzolók rengetege, ahol tíznél is több képregényszerzővel és illusztrátorral találkozhatnak a vendégek.

A Lurkók labirintusában rendezik a képregényhősök olimpiáját, melyen vicces feladatokon mérhetik össze ügyességüket és tudásukat a családok. A Mesék manufaktúrájában pedig a X. Országos Rajzfilmünnephez csatlakozva animációs filmeket vetítenek. Az első emelet Szónoki szentélye ad helyet a fesztivál minden évben sok érdeklődőt vonzó előadásainak, amelyek egyik központi témája idén az, miként jelennek meg az apokaliptikus víziók a képregényekben.

Itt hallhatják a vendégek Haui Józsefet is, aki egyebek mellett az 1982-ben bemutatott, francia-magyar koprodukcióban készült Az idő urai című kultikus sci-fi rajzfilm egyik animátora volt. A Zin Zegzugban a művészeti albumok, printek és a zine kultúra rejtett kincseit mutatják be, és itt tartja meg a Grand Café által a közel múltban indított Zinkubátor workshop aktuális rendezvényét Szép Eszter.

A második emelet ad helyet a Képregények kincstárának, ahol a könyvtár gazdag képregénygyűjteményével ismerkedhetnek meg a látogatók. A legfelső szinten alakítják ki a Tanoncok tornyát, itt a fesztivál hagyományainak megfelelően a vendégek is ceruzát ragadva karaktertervező- és rendhagyó rajzórákon vehetnek részt Farkas Lajos és Németh Gyula irányításával.

A fesztivál alkalmából számos kiállításnak is helyet ad a könyvtár épülete. A többi közt a Cser Kiadó Bestiárium Hungaricum a magyar népi kultúra hiedelemvilágának lényeit összegyűjtő kötetének szereplői elevenednek meg Németh Gyula színes grafikáin és P. Szathmáry István fekete-fehér linómetszetein. A száz éve elhunyt Franz Kafka műveinek karakterei jelennek meg Nicolas Mahler Bécsben élő és alkotó képregényrajzoló és illusztrátor Komplett Kafka című tárlatának képein. Kiállítás nyílik Haui József fantasztikus témájú és gyermekeknek készült munkáiból is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com