Két bemutatót tart az új évadban a Szegedi Pinceszínház

Két bemutatót tart az új évadban a Szegedi Pinceszínház, emellett befogadott társulatoknak is otthont ad a teátrum, és újra színpadra kerülnek a korábbi évek sikerdarabjai - közölte Kancsár Orsolya igazgató hétfőn a Tisza-parti városban.Az évadról tartott sajtótájékoztatón a színművész elmondta, hogy november 15-én tartják Sütő András Advent a Hargitán című szerelmes színművének bemutatóját. Az összművészeti produkcióban megjelenik a báb jelrendszere is. Második premierként jövő tavasztól láthatja a közönség Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát.

   
A színház három korábbi bemutatóját is tovább játssza. Évek óta népszerű Mohácsi János Francia Rúdugrás című vígjátéka, három éve mutatta be a társulat Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című regényének színpadi változatát, tavaly pedig John Updike Az eastwicki boszorkányok című darabját. Nyáron tartották a Tessék engem elrabolni című zenés ifjúsági előadás premierjét, a produkciót a Szent-Györgyi Albert Agórában tűzik újra műsorra ősszel.
    

A színház több tematikus pályázaton sikerrel szerepelt, így eszközfejlesztést is meg tud valósítani az intézmény, korszerűsítik a hang- és fénytechnikát. Szintén pályázati forrásból tudja támogatni az intézmény a befogadott társulatokat: a Szegedi Egyetemi Színházat, a Genéziusz Színházat és a Barboncás társulatot. Minden hónapban határon túli produkciók is érkeznek a Szegedi Pinceszínházba, a többi közt Szerbiából, Romániából és Oroszországból.
    

Az intézmény új kezdeményezése a tíz perc rádiószínház projekt. A társulat tagjai magyar klasszikus és kortárs írók gyerekek által könnyebben befogadható műveinek rádiós változatát készítik el. Havonta egy-egy író műveit dolgozzák föl, a hangjátékok októbertől a szegedi oktatási intézmények iskolarádióiban hallhatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com