Két erdélyi legendát mutatnak be egy mesében a Békéscsabai Jókai Színházban

Március 31-én mutatják be a Szent Anna-tó legendája című zenés mesét Csurulya Csongor rendezésében a Békéscsabai Jókai Színházban.Seregi Zoltán színházigazgató az olvasópróbán elmondta, kiemelten fontosnak tartja az erdélyi kultúra, az erdélyi szerzők, a határon túli magyarságról szóló darabok bemutatását. Idén a gyerekek számára szeretett volna egy ilyen művet hozni, ezért megkérte az erdélyi származású Csurulya Csongort és a Marosvásárhelyen végzett Falusi Balázs Áront, hogy "találjanak valami nagyon erdélyit, és abból csináljanak egy darabot".

A rendező Csurulya Csongor elmondta, Erdélyben megszámlálhatatlanul sok a mese és a legenda, de ő valami olyat keresett, ami ismerős a Békés vármegyei gyerekek számára is.

Így esett a választás a Szent Anna-tó legendájára, amely egy testvérpárbaj története. Azonban hogy színpadiasabbá és lágyabbá tegyék, hozzátették a közeli bálványosi vár legendáját, amelyben szerelmi szál is van.

A mese a szerelemről, kitartásról, hűségről, tisztességről, emberségről és empátiáról szól - közölte. A fő üzenete az, hogy a viszály nem szül semmi jót, szeretettel többre lehet menni.

Hangsúlyozta, nem szerette volna nagyon "skanzenszerűvé" tenni a történetet, mert véleménye szerint azzal "be is zárta volna". Így a zene - amelyet Orbán Ferenc, az Evilági zenekar vezetője szerzett - sem autentikus népzene lesz, hanem mai hangszerekkel játszott dallamok, amelyeknek dramaturgiai funkciójuk lesz a történetmesélésben.

A jelmezeken - amelyek Petrovszki Árpád munkái - megjelennek ugyan az erdélyi, felső-háromszéki népi hímzések motívumai, de leegyszerűsítve, nem túldíszítve használják azokat.

Falusi Áron Balázs szerzőtárs és rendezőasszisztens elmondta, a történetben olyan univerzális tartalmak jelennek meg mint a szerelem és a családi konfliktusok, így azok "kisebb kulturális eltérésekkel ugyanúgy értelmezhetők a világ bármely pontján".

A rendező a díszletet - amelyet Vacsi Dávid szcenikus jegyez - az "ő fejükkel gondolkodva, minecrafotsan" találta ki, grafikailag és térkompozícióban is. A darabban hat helyszín lesz, mindenhol 40, különbözőképp elhelyezett kocka adja a térelemeket (például egy várat), amelyek változásait játék közben a szereplők alakítják ki. "Ha a látvány megfogja a gyerekeket, könnyebben figyelnek a tartalomra" - vélekedett Csurulya Csongor.

A főbb szerepeket Sziveri Emese, Szász Borisz, Puskás Dániel, Kintner Nikolett, Nagy Róbert, Hodu József és Horváth Bence, valamint a Színitanház első-, másod- és harmadéves hallgatói játsszák.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Az egykori informatikusból tűzoltó, majd rendőr lett, és szabadidejében lenyűgöző festményeket alkot, amelyeket már többször ki is állított.

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében 2025. január 29-én középiskolások és gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok láthatták a „Kiállok érted!” című darabot.

Kezéhez fagyott a gálya

Kezéhez fagyott a gálya

Domokos Éva századosról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójáról legutóbb akkor írtunk, amikor közreműködésével a megyei rendőrök elfogták azokat a kegyetlen bűnözőket, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétre kényszerítve őket.

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

http://ujhazak.com