Két ismeretlen fiatal színész kapott esélyt az új Star Wars-filmben

Egy fiatal brit színész és egy Glasgowban tanuló amerikai diáklány kapott komoly szerepet az új Star Wars-filmben: a két szerencsést 37 ezer jelentkező közül választották ki a produkció nyílt szereplőválogatásán - számolt be róla a BBC News.

A brit Pip Andersen és az amerikai Crystal Clarke azon tízezrek között volt, akik az Egyesült Királyság és Amerika 11 városában meghirdetett szereplőválogatásra jelentkeztek.

jghh

Kathleen Kennedy, a film producere, a Lucasfilm elnöke elmondta: a Star Wars-filmekben korábban is igyekeztek minél nagyobb teret engedni a fiatal, még ismeretlen tehetségeknek. "A VII. rész castingján is tökéletesen hűek akartunk maradni ehhez a hagyományhoz" - fűzte hozzá.

Crystal Clarke jövőre jelenik meg első szerepében a filmvásznon, Pip Andersen pedig szabadúszó színész, aki a közelmúltban már egy Pókember-filmben és egy Sony-reklámban is látható volt.

Több mint három évtizeddel ezelőtt Mark Hamill is az ismeretlenségből lépett elő, amikor megkapta Luke Skywalker szerepét az első Star Wars-epizódban. Az első trilógia további két részében is főszerepet játszott, és a most készülő VII. részben is újra feltűnik majd.

Az új Star Wars-film forgatása Abu-Dzabiban kezdődött, a felvételek jelenleg már az angol Pinewood filmstúdióban folynak. A stáb augusztusban két hétre szabadságra megy, mivel a produkció kénytelen bevárni, amíg Harrison Ford, aki az eredeti űrsagában Han Solót alakította, és most szintén ebben a szerepben tér vissza, addig lábadozik a forgatáson elszenvedett lábtöréséből.

A J. J. Abrams rendezésében készülő űrtörténet 2015 karácsonyán debütál a mozikban.

(http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-28187973)

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com