Két programmal készül a népmese napjára a Hagyományok Háza

Két programmal készül a népmese napja alkalmából a Hagyományok Háza, kedden épületbejárásra, csütörtökön mesekörre várják az érdeklődőket - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.Kedden a Terek és történetek című mesés házbejáráson Simándi László mesemondó ötvözi az épület történeti bemutatását a hozzá kötődő mesékkel és anekdotákkal.

Csütörtökön 18.30-tól az Ahol a madár se jár elnevezésű mesekörben a felnőtteknek kínálnak élőszavas mesemondást és mesehallgatást a Meseszó Egyesület együttműködésével. A népmese napját 2005 óta tartják a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) kezdeményezésére Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án.

A népmese-folklorizmus egyik kiemelt hazai központja a Hagyományok Háza. Az intézmény 2001-es alapítása óta meghatározó szerepet tölt be a magyar népmesemondás hagyományának ápolásában, kutatásában és továbbadásában, 90 órás akkreditált mesetanfolyamának módszertana 2021-ben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

A közelmúlt eseményei is a mesék gazdag világára irányították a figyelmet. Szeptember elején rekordlétszámú hallgatóval indult el a hagyományos mesemondás-tanfolyam, majd Toldi István vajdasági mesemondó történeteit rögzítették egy készülő kötet filmmellékleteként.

A szakmai közönség megismerhette a Hagyományok Háza új kezdeményezését, a Csere-bere fogadom című programot, amely a mesemondóversenyek módszertanának megújítását célozza, november 22-én pedig konferenciát szerveznek, amely a cigány népmesék közművelődésben betöltött szerepét vizsgálja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com