Két színházi bérletet hirdetett meg a hódmezővásárhelyi Bessenyei-központ

Két bérletsorozatban kínál színházi előadásokat ősszel kezdődő évadában a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, újdonságként a spirituális témák iránt érdeklődőknek is ajánlanak előadásokat - közölte Varga Anikó, a kulturális intézmény vezetője az MTI-vel.A hat színpadi előadást tartalmazó Bessenyei-bérlet októberben a Veres 1 Színház produkciójával, Paul Pörtner Hajmeresztő című bűnügyi társasjátékával indul Janik László rendezésében, a színpadon Vida Péterrel és Faragó Andrással. Ezt novemberben a Koltai Róbert rendezte Színházkomédia követi, míg decemberben Mikó István rendezésében látható a Hyppolit, a lakáj. A bérlet előadásai 2019-ben Jordi Galceran Bankhitel című vígjátékával, Tóth Ede és Örkény István A falu rossza című művével, valamint Moravetz Levente Őrültek tornya című darabjával folytatódnak.

    
A vásárhelyi születésű színésznő, Gombos Kati nevét viselő sorozatában öt előadást hirdetett meg a központ. Szeptember 22-én Varsányi Anna két monodrámáját - a Hangulat-jelentést és a Hangulat-világítást - láthatják a nézők Szilágyi Annamária és Járai Máté előadásában, míg október 19-én a Gergely Theater mutatja be a Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című darabot. November 17-én Neil Simon Pletykák című vígjátékát viszi színre a Pótszék Társulat, míg a sorozat 2019-es előadásain Ken Ludwig Hajszál híján Hollywood, illetve Florian Zeller A kulisszák mögött című darabjait láthatják a vásárhelyi nézők.
   

A spiritualitás iránt fogékonyaknak igyekszik kedvezni a művelődési központ a most először meghirdetett Lélekbérlettel, amelynek keretében Lippai Marianna Az életet nem érteni, hanem élni kell, Marcsó Csilla párkapcsolati tanácsadó, life coach EQ - érzelmi intelligencia, Kerner Tibor tréner, terapeuta pedig Önbecsülés, önbizalom címmel tart előadást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com