Két tematikus vetítéssorozatot indít márciusban a Puskin mozi

Steven Spielberg és Martin Scorsese alkotásaiból, valamint hollywoodi klasszikusokból indítanak vetítéssorozatot március 11-től a budapesti Puskin moziban.moziA tavaly nagy sikert arató, Steven Spielberg és Martin Scorsese munkáiból álló filmklub idei programja Steven Spielberg Oscar-díjas alkotásával, a Ryan közlegény megmentése vetítésével veszi kezdetét március 11-én - olvasható a Budapest Film MTI-hez elküldött tájékoztatójában.

Június 17-ig nyolc filmet láthatnak az érdeklődők, köztük olyan klasszikusokat is, mint az E.T. - A földönkívüli. A műsorban Scorsese A leleményes Hugo című filmje mellett Spielberg Kapj el, ha tudsz című krimije, valamint a részben Magyarországon forgatott München című alkotása is szerepel. A sorozat Scorsese A Wall Street farkasa című nagysikerű életrajzi drámájával zárul.

A Puskin mozi június 18-ig tartó másik tematikus sorozatában kilenc klasszikus hollywoodi produkciót vetítenek.
A műsorra tűzött filmek érintik az amerikai film történelmének fontos periódusait: az 1950-1960-as évek aranykorát, az 1970-1980-as évek Új Hollywoodját, valamint az 1990-es évek függetlenfilmes korszakát.

A vetítéssorozat március 12-én Blake Edwards Álom luxuskivitelben című 1961-es romantikus vígjátékával indul, Audrey Hepburn főszereplésével. Gregory Peck oldalán szintén Audrey Hepburn lesz látható William Wyler 1953-ban készült Római vakációjában, de bemutatják Polanski Kínai negyed című filmjét, Jack Nicholsonnal és Faye Dunaway-jel a főszerepben, valamint Terry Gilliam híres sci-fijét, a 12 majmot és Oliver Stone Született július 4-én című alkotását.

Minden előadás 18 órakor kezdődik. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal játsszák - olvasható a tájékoztatóban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com