Kétestés előadás bemutatóját tartja pénteken és szombaton a kolozsvári magyar színház

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Tony Kushner Angyalok Amerikában című drámájának kétestés előadását mutatja be pénteken és szombaton a Kolozsvári Állami Magyar Színház.A bemutatót meghirdető szerdai sajtótájékoztatón Victor Ioan Frunza rendező és Adriana Grand díszlettervező nem lehetett jelen, így Tompa Gábor színházigazgató és az előadás szereplői beszéltek a produkcióról. Tompa Gábor elmondta: a művet gay fantáziának nevezte a szerző, aki író és melegjogi aktivista egyaránt. Olyan társadalmi problémákat feszeget a darab, amelyek Amerikában az 1980-as években - a mű írásakor - jelentkeztek, Kelet-Közép-Európában pedig mostanság kerülnek a figyelem középpontjába.

    
Az igazgató úgy vélte, a konzervatívnak számító erdélyi társadalom is eljutott arra a szintre, amikor meg kell vitatnia a homoszexualitással kapcsolatos kérdéseket. Hozzátette: az előadás azt üzeni, hogy mindenkinek jogában áll megfogalmazni és hangoztatni álláspontját, és el kell jutni a különböző álláspontok párbeszédéhez.
    

Tompa Gábor szerint az előadás ugyan kétestés, ennek részei külön-külön is megnézhetők. Az igazgató szövegcentrikus produkciónak nevezte az előadást, amelyben a rendező a szerző által megírt szöveg egészéhez ragaszkodott. Bogdán Zsolt színművész - aki egy befolyásos ügyvédet alakít az előadásban - arról a különleges módról beszélt, ahogy Victor Ioan Frunza irányította a színészeket a próbafolyamat során. Elmondta: a rendező ritkán, de a megfelelő időben avatkozott be, így a színészek úgy találták meg a helyüket az előadásban, "mint a papírcsónak egy kád vízben".  
    

A nagyszínpadi előadást 16 év fölötti nézőknek ajánlják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com