Kétnapos gyerekfesztivál a Magyar Színházban

Kétnapos gyerekfesztivált rendeznek a Magyar Színházban szombaton és vasárnap ingyenes programokkal.A rendezvényt a Magyar Színház legnépszerűbb gyerekelőadásai, a Rumini és a Harisnyás Pippi köré szervezik, ám a színházban ezúttal az előadásokon túl egész nap különleges programokkal és különleges produkciókkal várják a gyerekeket - olvasható a Magyar Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A gyerekek amellett, hogy megnézhetik a két produkciót, át is változhatnak Pippivé és Rumini kalózává, és fénykép is készülhet róluk az erre a célra berendezett sarokban. Földi Andrea jelmeztervező vezetésével kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek az érdeklődők. A jelmeztervező irányításával ékszereket, játékokat és még ezerféle tárgyat készíthetnek a gyerekek.


Az olvasósarokban kedvenc meséiket olvassák fel a társulat tagjai és a színház vendégművészei, az érdeklődők találkozhatnak Rumini megálmodójával, Berg Judit íróval. A Magyar Színház épülete mellett fellépnek a társulat művészei, Dvorák Gábor és Patka Heléna pantomimművészek és az Iszkiri együttes. A kétnapos fesztiválon a közönség megismerheti a teátrum színházpedagógiai programját is. A legkisebbek drámapedagógiai foglalkozásra is jelentkezhetnek - áll a közleményben.


A Rumini 150. jubileumi előadása alkalmából szombaton a szerző, Berg Judit dedikál, könyvei a helyszínen is megvásárolhatók. A részletes program a http://pestimagyarszinhaz.hu/gyerekfesztival-a-magyar-szinhazban-2017-majus-20-21-program/ linken érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com