Kezdődik a 27. Mediawave filmes és zenei együttlét Komáromban

Csütörtökön este kezdődik és hétfőig tart a komáromi Monostori Erődben a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlét. Az idei filmes versenyprogramban kilencven alkotást mutatnak be, a zenei kínálatban negyven koncert és különböző műhelyek közötti spontán együttműködés szerepel.A zenei programok közül kiemelkedik a tanzániai Vitali Maembe, valamint az észt Turupilli Jussi Trio.

Közös és látványos produkciót mutat be Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Flock Project művészeti csoport, de zenél az ef Zámbó Happy Dead Band, a Dresch & Grencsó Duó, Pándi Balázs vagy Jordán Adél és a Puszi is, Dunaszerdahelyről pedig a Csallóköz Néptáncegyüttes érkezik.

A filmes seregszemlén több díjnyertes magyar kisjáték-, animációs, kísérleti és dokumentumfilm (Love, Gólyatábor, Fizetős nap, Ebéd előtt, Soul Exodus) is látható lesz, az információs programban pedig levetítik az elmúlt időszak két kiemelkedő magyar nagyjátékfilmjét, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását, valamint Enyedi Ildikótól a Testről és lélekrőlt.


Az online fesztivál kategóriában idén 43 film versenyez, ezekről a közönség és s zsűri egyaránt szavaz. Új kezdeményezésként a Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Media Mecenatúra támogatásával fiatal és határon túli magyar filmesek szakemberek előtt mutatják be filmes ötleteiket. A fesztivál fő témája idén az 500 éves reformáció, annak művészeti aspektusai. A szervezők a megújulás témakörében közösségi pályázati felhívást írtak ki. A pályázatra filmes, építész, installációs, képzőművészeti és közösségi ötletek érkeztek, ezek a Mediawave alatt épülnek meg.


Az idei Mediawave zárónapján, május 1-jén ismét megrendezik a Thanks Jimi napot. Ekkor a fesztiválon fellépő zenészek közösen eljátsszák Jimi Hendrixtől a Hey Joe-t, és ebbe a közönség is csatlakozhat. A szervezők amatőr és profi gitárosok jelentkezését várják a Thanks Jimi projekthez. Lesznek kulturális és kulináris asztalok is, amelyeknél a különböző országokból érkezett résztvevők mutatkoznak be; ilyen helyszínt kapnak az észtek, az argentinok, a felvidékiek és a bolgárok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com