Kezdődik a Szamárfül fesztivál Pécsen

Több mint hatvan programra várják az érdeklődőket a Zsolnay Örökségkezelő ingyenes nyárbúcsúztató családi fesztiválján, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek Pécsen.

szamarful_hasznos

A második alkalommal meghirdetett Szamárfül fesztivál az öthektáros Zsolnay Kulturális Negyedben negyven szabadtéri és zárt helyszínen mintegy száz művész közreműködésével kínál interaktív foglalkozásokat, előadásokat, elsősorban a 0-11 éves korosztálynak és kísérőiknek. A szervezők mintegy hatezer érdeklődőre számítanak.

A rendezvény egyik védnöke, Habsburg György mindkét nap jelen lesz családjával a negyedben, ahol a fesztivál háziasszonyának szerepét Szalóki Ági tölti be. A dalszerző és előadóművész családi koncerteket ad, közös daltanuló, gyermekjóga-oktatást és játékos-zenés sétákat is tart.

Az egyik legérdekesebb programnak a Fellőttük a pizsamát című esti "borzongató bolyongás" ígérkezik, amelynek keretében a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezetője, Márta István vezeti körbe a gyerekeket és mutatja meg nekik a negyed látogatók elől elzárt titkos helyeit.

A fesztiválhoz kapcsolódik a Bóbita Bábszínház Metamorfózis Bábfesztiválja nyolc, részben felnőtteknek szánt darabbal, de ezzel párhuzamosan lesz muzsikás babusforgató, reneszánsz és török birodalmi játszóház, kreatív műhely, csiribiri játszoda, kerámia festöde, Zsolnay manófaktúra, öko-szöszmötölés, dobozváros építés, bohóclakásnéző és vándor vurstli is. Pécsi egyesületek vasút- és repülőmodell-kiállításokkal készülnek, a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület állatsimogatót szervez.

A Szamárfül fesztivál fontos eseménye lesz Méhes Károly író, újságíró Mindig ez a Kitkat című mesekönyvének bemutatója, az Alma együttes, Bíró Eszter és a Simply English koncertje. A játékos sportok kedvelői slackline, peonza, 3D-karika és gokartversenyeken vehetnek részt, a planetáriumban naponta öt belépődíjas előadást tartanak.

A Mecsek Rádióklub adótornyot telepít a Zsolnay-negyedbe, amelynek segítségével megszólal a pécsi Szamárfül Rádió. A fesztiválozók ellátásáról a Boltok utcájában működő üzletek, a negyedben helyi termékeket árusítók, kávézók, kézművesek, étterem és menza gondoskodik.

A negyedben ideiglenes véradó állomás működik majd, így a felnőtteknek a szórakozás mellett arra is lesz lehetőségük, hogy beteg kisgyerekeken segítsenek.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com