Kezdődik az Egyetemi Tavasz programja Szegeden

Egy hónap alatt hetven helyszínen 250 tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi Tavasz rendezvénysorozatán Szegeden.

A rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára – mondta Tajti Gabriella, a Szegedi Tudományegyetem kulturális irodájának vezetője, amely fesztivált immár tizenegyedik alkalommal szervezi.
A programsorozat hivatalos megnyitóját csütörtökön rendezik, ekkortól az egyetemi fotópályázat legjobb képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők az SZTE Rektori Hivatalának átriumában.

ftr

Az egyetemi könyvtárban tárlat mutatja be Glattfelder Gyula egyetemmel kapcsolatos püspöki munkásságát. Május közepén Jelentés címmel a Somogyi-könyvtárban kiállítás nyílik Kovács Gyula András grafikusművész alkotásaiból, emellett egyetemista napot rendeznek a Kultúrpalotában a Móra mesebirodalma című kiállításon, valamint rendhagyó tárlatvezetésre várják az érdeklődőket a Klebelsberg Könyvtár különgyűjteményeibe is.

A komoly- és könnyűzenei programokból a szervező kiemelte a XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál és Gitárverseny vasárnapi záróhangversenyét, amelyen a közelmúltban elhunyt Paco de Lucia előtt tisztelegnek. Az Egyetemi Tavasz vendége lesz a Meszecsinka duó vagy az Anna & the Barbies, hangversenyt ad S. Dobos Márta hegedű-, Klebniczki György zongora- és Velez Alekszandra gordonka-, illetve Varga Laura fuvola- és Vizsolyi Lívia fagottművész, valamint a Premier harsona kvartett is.

Beck Zolival, a 30Y énekes-gitárosával ezúttal nem csak a koncertszínpadon találkozhatnak rajongói, április 30-án Háy János író, költő beszélget vele a Cooltour Caféban. Ugyanezen a napon Nyáry Krisztián mesél a magyar irodalom nagyjainak szerelmi életét bemutató Így szerettek Ők című köteteiről a Petőfi-telepi Művelődési Házban. Május 8-án pedig Závada Pál mutatja be Természetes fény című új regényét a Grand Caféban.

A Szegedi Egyetemi Színház hagyományosan az Egyetemi Tavasz idején tartja évadja egyik premierét, április 29-én Örkény István A borék című vígjátékát mutatják be a Zero Art Caféban. Szörényi Levente a Rektori hivatal dísztermében Színház és történelem című előadásán április 17-én három színpadi művének történelmi hátterét elemzi, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter és Tóth Gáspár András, a S. Ö. R. – Shakespeare Összes Rövidítve – csapata pedig az IH Rendezvényközpontban lép föl április végén.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com