Kezdődik az I. Debreceni Ünnepi Játékok

Keddtől tíz napon át várja a közönséget az I. Debreceni Ünnepi Játékok, amelynek programján zenei, színházi és néptánc produkciók, valamint operaelőadás is helyet kapott. Augusztus 13-án a Csíksomlyói Passió, augusztus 17-én pedig a Bánk bán látható.A nagyszabású fesztivál augusztus 10. és 20. között a Coopera szervezésében indul útjára. A város olyan ikonikus terei válnak kulturális helyszínekké, mint a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, a Régi Városháza udvara vagy a Debreceni Református Nagytemplom előtti tér - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

Mint írják, a Régi Városháza hangulatos kertjében esti koncertek lesznek, a Kossuth téren pedig több monumentális produkciót láthat a közönség.

Többek között augusztus 13-án a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában a Csíksomlyói passió című produkció érkezik Debrecenbe, augusztus 17-én Vidnyánszky Attila rendezésében a Coopera három felvonásos Bánk bán című operaelőadását mutatják be.
    

A produkciók egy része a helyi intézmények, a Kodály Filharmónia Debrecen, a Csokonai Színház és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. támogató együttműködésével valósul meg. A szervezők remélik, hogy hosszú távon a régió mértékadó nyári zenei eseménysorozatává válik az új programsorozat, amely hozzásegíti Debrecent ahhoz, hogy a térség kulturális fővárosa legyen. Mint írják, szeretnék, hogy a Kárpát-medencei szereplőket összefogó programsorozattal olyan összművészeti bázis szülessen, amely a nyugati képviselőket is bevonva nemzetközi szintűvé emelkedik, miközben megismerteti a sajátos, helyi kulturális értékeket is.
    

A fesztivál programjai között a könnyed, nyáresti kamarakoncerttől a Virtuózok Kamaraegyüttessel, Boncsér Gergely operett- és operaénekes önálló dalestjén át, a 100 éve született Cziffra György előtt tisztelgő hangversenyig számos különböző műfajú produkció megtalálható. Augusztus 20-án, az államalapítás és Szent István ünnepén a Coopera a Hungarikum Gálakoncerttel várja a fesztiválra látogatókat.
    

Mint írják, a hangverseny a népzene, az operett, az opera, a magyar nóta és a világzene köré épül, és vezeti végig a nézőket több mint ezeréves kultúránk történelmén. A koncert fellépői az öt műfaj elismert képviselői. A több mint száz színpadi közreműködőt felvonultató produkció látványvilága megidézi kulturális tradícióinkat, képzőművészeti, épített és innovációs értékeinket - áll a közleményben.
    

Az idén 70 éves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes Kolozsvári Piactéren című előadása a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon látható. A fesztiválon olyan művészekkel is találkozhat a közönség, mint Rost Andrea operaénekes, a Jávorkai Brothers virtuóz, hegedűn és csellón játszó testvérpár-duó, vagy a Bánk bán főszerepében fellépő Molnár Levente, akik a világ számos pontján aratnak rendszeresen sikert. A programokról részletes információ a www.debreceniunnepijatekok.hu oldalon érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com