Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

Az egyetemi életet bemutató sajtófotó-kiállítással, koncertekkel és fényfestéssel kezdődik hétfőn a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen hét héten át ötven helyszínen több száz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.A rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és a művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozzanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A rendezvénysorozatot évről-évre úgy állítják össze, hogy minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és lehetőség szerint minden korosztálynak, érdeklődési körnek megfelelő programlehetőséget nyújtsanak.


A jól megszokott műfaji sokszínűség idén sem marad el: az összművészeti fesztivál programjai között könnyű- és komolyzenei hangversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat, színházi előadásokat, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, kiállításokat, irodalmi- és közéleti beszélgetéseket is találni. Bár a fesztiválmegnyitót hétfőn tartják, a programok már korábban elkezdődnek: szombaton a Fool Moon acapella együttes rendez minifesztivált, melyen a holland Back To Basic formációt látják vendégül az IH Rendezvényközpontban, a Grand Caféban pedig a V4 országainak vezető irodalmi folyóiratai tartanak konferenciát Lobbanékony utópiák címmel.
    

Folytatódik a nagy sikerű Vers Délben programsorozat, amelyben minden hétköznap a déli harangszó után egyetemi és szegedi polgárok mondják el kedvenc verseiket a Rektori Épület előtt. A fesztivál megnyitójának napján Fendler Judit, az SZTE kancellárját hallhatja a közönség. A fesztivál vendégei a következő hetekben találkozhatnak - mások mellett - a Benedekfi testvérekkel és Fülei Balázs zongoraművésszel, Szokolay Dongó Balázs népzenésszel, Darvasi László íróval, Szirtes Edina Mókus énekes-zeneszerzővel, illetve Pokorny Lia és Vecsei H. Miklós színművészekkel. Minden bizonnyal nagy sikert arat majd a Fábri Géza, Fábri-Ivánovics Tünde és Barta Márton alkotta Mentés Másként Együttes koncertje, vagy a több évtizedes múltra visszatekintő, generációk kedvencének számító Kaláka zenekar fellépése is a százéves Egyetemi Füvészkertben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com